A táj és a személyes élmény (az életrajz) egymásra rétegződik, a szeretett táj ezeket a kedves emlékeket jelenti számára, ezért fájdalmas a búcsú:
Mélyen illetődve búcsúzom tőletek;
Elmégyek: de szívem ott marad véletek
A szerelem láncain.
Búcsúzom „tőletek”, írja; mitől búcsúzik? Nem csupán a tájtól, hanem a gyermekkortól, az ifjúságtól, a boldog szerelemtől is. Ezek mind olyan értékek, amelyeket most elveszít.
Megfogalmazza, hogy bár elmegy most, de attól ő még ide tartozik, és szívében örökre őrizni fogja ezt a tájat.
A szülőföldtől való búcsú egyfajta számvetésre ad alkalmat, de olyan ember veszi most számba eddigi életélményeit, akivel a jövőben még bármi megtörténhet, bármit hozhat a sorsa:
Hímezze bár útam thessali virulmány,
Koszorúzza fejem legdicsőbb ragyogvány
A szerencse karjain;
A költő tudja, hogy még sokra viheti, válhat dúsgazdaggá (ezt egy antik utalás, a „thessali virulmány” fejezi ki: Thesszália egy termékeny síkság volt Hellász északi részén), dicsőséget arathat (erre utal a babérkoszorú, a „legdicsőbb ragyogvány” képe), érheti nagy szerencse, de nem ez érdekli, hanem az, amit elveszít.
Erről ad számot a 4. strófa:
Bánatos érzéssel nézek vissza rátok,
Ti szelíd szerelmek s vidám nyájasságok
Örömmel tölt órái!
Nem ád vissza nékem már semmi titeket!
Evezzem bár körül a mély tengereket,
Mint Magellán gályái.
A lehetőségek nem foglalkoztatják; az a tudat tölti be elméjét, hogy a veszteség, amit most elszenved, végleges („nem ád vissza nékem már semmi titeket”).
Innentől kitágul a vers tere: a kemenesaljai tájtól a kozmoszig jut el Berzsenyi, amit a „Magellán gályái” kép érzékeltet. Mire akar utalni a Föld körülhajózásával? Az egy monumentális vállalkozás volt, ami azt bizonyítja, hogy az ember sok mindenre képes. A lírai én számára még sincs visszatérés a boldog állapothoz: bármit tesz is, bármilyen nagy dolgot, nem lehet boldog többé.
Az nem derül ki a versből, hogy miért kellett elmennie a költőnek Kemenesaljáról, és hogy a távozás mennyire volt szükséges és elkerülhetetlen. De azt megtudjuk, hogy a távozással értékelhagyás, értékrombolás történt – nem gonoszságból, hanem azért, mert az ember sokszor vak és süket, nem ismeri fel, milyen sorsot kéne követnie, nem ismeri fel az emberi élet lényegét (a saját életéét sem és általában a lét értelmét sem).
Emiatt a számvetés egyfajta önkritikába megy át: egy olyan életfilozófiát hangoztat Berzsenyi, amelyet egy elhibázott élet búskomorsága, rezignációja hat át.
Ezt az életfilozófiát az 5-6. versszakban bontja ki:
Oh, gyakran a szívnek édes ösztöneit
S tárgyaihoz vonzó rózsaköteleit
Egy tündér kép elvágja!
Mit akar mondani a költő azzal, hogy „egy tündér kép elvágja”? Az értékek és a szépségek gyakran rejtve vannak előlünk, mert egy tündérkép, vagyis álomkép – valami olyan ábránd, ami teljesen irracionális, elérhetetlen és csalfa – eltakarja őket a szemünk elől.
A „tündér” szó itt, jelzőként, tünékenyt, varázslatost jelent, egy ilyen kép rejti el előlünk a valóságot, ahogy az első versszakban a Bakony erdeje elrejti a szülőföld képét.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
