Munkássága: rendkívül termékeny író volt és az irodalom mindhárom műnemében (líra, dráma, epika) alkotott, elsősorban mégsem szépíróként tartjuk számon. Értekező prózáját tartjuk legtöbbre s ezzel kapcsolatos programadó szerepét.
Szépírói munkássága:
Rengeteg műfajban alkotott: írt eposzt, szomorújátékot, vígjátékot, regényt, elbeszélést, leíró, elmélkedő és tanító költeményeket, bölcseleti, vallásos, történelmi és politikai műveket, és még kiterjedt levelezést is folytatott.
Műveire a klasszicizmus nyomja rá bélyegét, pl. tragédiáiban szigorúan betartja a hármas egység szabályát. Érdeme, hogy meghonosította a magyar irodalomban a felvilágosodás korának klasszicista műfajait (pl. tragédia, állambölcseleti regény, röpirat, bölcselő és leíró költemények).
- írói fellépésének kezdő évében, 1772-ben egyszerre több műve is megjelent nyomtatásban (összesen 5 mű, köztük egyik legértékesebb alkotása, az Ágis tragédiája c. dráma, de ekkor már készen volt a Buda tragédiája és Hunyadi c. eposza is).
- az Ágis tragédiája megjelenése (1772) jelképesen a magyar felvilágosodás irodalmának kezdőpontja. A műben a hatalomról vallott kétféle felfogás csap össze, központi kérdése az abszolút királyi hatalom és a rendi nemesség ellentéte, az uralkodó és a nemesség szövetségének szükségessége. Bessenyei a hűbériség felszámolását sürgeti és megfogalmazza a társadalmi egyenlőség gondolatát.
- legjobb vígjátéka, A filozófus (1777) középpontjában egy szerelmi bonyodalom áll – legfontosabb szereplője, a kitűnően egyénített Pontyi alakjában társadalomkritika fogalmazódik meg: Bessenyei egyszerre bírálja a francia műveltséget, mely a kor divathóbortja volt, és a becsületes, patrióta, de tudatlan és műveletlen parlagi nemességet.
- kései műveivel a modern magyar értekező és elbeszélő próza egyik megteremtőjévé vált, kései művei közül való pl. A természet világa c. filozófiai költemény és A bihari remete c. értekezés.
- 1804-ben készült el Tariménes utazása c. állambölcseleti regénye (5 könyvből álló, nagy terjedelmű, szatirikus-utópisztikus mű), de csak 1930-ban jelent meg.
Értekező prózája (röpiratai):
- Magyarság (1778, Bécs) – a híres röpiratban Bessenyei hangot ad a magyar nyelv ügye melletti elkötelezettségének
- Magyar néző (1779) – az új, világi témájú magyar irodalom megteremtését sürgeti (a vallásos irodalom ekkorra már kikerült a szépirodalom köréből, csak a világi témájú műveket tekintették irodalomnak)
- Egy magyar társaság iránt való Jámbor Szándék (1781) – nyílt levélként íródott a magyar főrendekhez, de csak Révai Miklós, a neves nyelvész és költő adta ki 1790-ben a szerző nevének említése nélkül Bécsben (maga a cím is Révaitól származik). A szónoki stílusban megírt, tárgyilagos hangvételű műben Bessenyei egy Magyar Tudós Társaság létrehozásának szükségessége mellett érvel. Az intézmény létrehozását Bessenyei nemzeti ügyként kezeli. A mellette szóló legfőbb érv a magyar nyelv ügyének képviselete, mert ez szükséges a tudományok terjesztéséhez. Az alapítás és működtetés költségeit (tagok fizetsége, nyomda, könyvtár fenntartása) a rendeknek kell viselniük. Egy magyar tudós társaság létrehozásának gondolatát nem Bessenyei fogalmazta meg először: már Apáczai Csere János is tervezte akadémia felállítását a 17. században, de az ő tervéből se lett semmi. A tervet majd gróf Széchenyi István fogja megvalósítani a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásával 1828-ban.
- A holmi (1779, Bécs) – esszékötet, Bessenyei legterjedelmesebb, csaknem 400 lapos munkája
Művelődési programja:
Bessenyei művelődési koncepciójában az irodalom nem öncélú, művészi tevékenység, hanem csak eszköz a közjó, a közboldogság elérése érdekében. Ugyanis az irodalom által lehet fejleszteni a nyelvet, márpedig a nyelvművelés elengedhetetlen a tudományok terjesztéséhez. A tudomány terjesztése pedig azért fontos, mert a közboldogság elérésének a tudatlanság a legfőbb akadálya.
Vissza-visszatérő gondolata, hogy az irodalom hasznos legyen, tanítson, műveltséget terjesszen. Lényegében azt a horatiusi kívánalmat hangsúlyozza, amelyet a klasszicizmus tett magáévá.
Programjában még nem merült fel az eredetiség követelménye, a fordításokat is a magyar szépirodalom részének tekintette. Igaz, ebben a korban a fordítók még inkább „magyarítottak”, átdolgoztak, mintsem a szó mai értelmében fordítottak. Megváltoztatták pl. a szereplők nevét, Magyarországra tették át a helyszínt, változtattak a cselekményen, más történelmi korba helyezték az eseményeket stb. (Érdekesség: Shakespeare Lear király c. darabja Szabolcs vezér címen került átültetésre.)
Bessenyei szerint egyetlen fontos követelmény van, az, hogy magyar nyelven íródjon a mű.
Jelentősége: Bessenyei volt az új magyar irodalom első programadója, a magyar irodalmi élet első szervezője.
„Kazinczy és Széchenyi első megtestesülése ő; kora nem fogadhatta el mindenestül, de megindult nyomában, s Kazinczy… és Széchenyi… vette át az először Bessenyeitől fölemelt vezéri zászlót, eredménnyel vezethették át irodalmi és nemzeti szervezetünket az új, európai közösségbe…” (Horváth János)
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
