A cím a főszereplő neve, témajelölő. Kubla kán elsősorban tündérpalotája révén jelenik meg a versben, ugyanakkor sokkal nagyobb hangsúly esik az épület környezetére, mint magára a palotára. Ez arra utal, hogy a palota az elhelyezkedésének köszönheti csodás, varázslatos voltát és kiemelt szerepét. Az Alph folyó partján épült fel, amely egy „szent folyam”.
A Kubla kán szerkezete szabálytalan, 2 részből áll. Ezt a két részt a megszólaló személyét keresve határozzuk meg, de a felosztás tartalmi szempontból is megvédhető.
Az 1. egység (1-36. sor) Kubla kán tündérpalotájának és az azt körülvevő tájnak a leírása. A beszélő nincs jelölve. A helyszín Xanadu (a vers többi tulajdonneve is furcsán cseng), teljesen céltalan lenne azzal kísérletezni, hogy beazonosítsuk egy létező hellyel, tehát nem valóságos tájról van szó. A központi kép a palota, de ehhez a képhez nehezen rendelhető jelentés.
Az érintetlennek tűnő környezetben az ember (Kubla kán) palotát építtet: „Mérföldnyi jó földet tizet / gyorsan torony s fal övezett”. Pazar lakhely ez, a kert teljes és tökéletes (illat volt a lomb,.. sötét erdők… öleltek napos pázsitfoltokat).
Ám a távolban megnyílik egy új, ellentétes minőségű, emberfölötti dimenziójú táj: „De óh, amott a cédrusfödte bércen / a mélybe milyen hasadék szakadt.” Szentebb, iszonyúbb vidéken… hatalmas forrás lüktetett elő. Ez a föld mélyéből előtörő erő a völgy felé indult.
A „szent” jelző már másodszor fordul elő a vad erőkkel összekapcsolva. A folyó azonban nem sodorja el, nem rombolja le a tündérpalotát.
A kertet és tulajdonosát addig fel nem ismert világok áramába kapcsolja. Születés – élet – halál, múlt – jelen – jövő dimenziói egyesülnek a palota, a kert és a szent Alph hozta üzenetek találkozásakor („e messzi zajból Kubla ősatyák / szavát hallotta”, „a forrás és a barlang egy ütem”, „Ritka művészet ihlet és csoda”). Az elképzelt, megálmodott táj a teremtés, az ihlet pillanatának teljességét idézi.
A 2. egység (37-54. sor) egy személyes élmény leírása, amely megszakítja a szöveg folytonosságát azzal, hogy a lírai én nyelvtanilag is megjelenik és hogy témát vált, másról kezd beszélni. E/1. személyben szólal meg, és egy lány alakját hívja elő („Ismertem egy lányt valaha”), akinek dala az előző rész teremtett világában átélt tökéletesség-élményt idézi: „hogy felépítném csupa / muzsikából azt a szép / fénydómot! a jégtermeket”.
A zene tehát ebben a részben is fontos szerepet kap. A fénydóm és a jégterem motívuma tematikusan is visszakapcsolja a 2. egységet az 1. egységhez.
A lírai én leghőbb vágya a napfénypalota és a jégbarlangok újraalkotása, vagyis az eszményi műalkotás létrehozása. Ehhez azonban olyan felfokozott, kivételes, ihletett lelkiállapotba kellene kerülnie, amilyenbe egyszer régen került, amikor a látomásában megjelenő abesszin lány dalát hallgatta. A „vad gyönyör gyúlna ki bennem” sor ezt a fajta lelkiállapotot jelenti.
A feltételes mód, a jelen idő egyre távolítja Kubla kán kertjét, a hangnem fájdalmas nosztalgiája örök veszteséget sugall: „S mind látná, aki hallana, / s Vigyázzatok kiáltana, / … itta a Mennyország tejét!”
A lány, „Abesszinia lánya” talán csak egy látomás volt, de muzsikájából Kubla kán palotája volna felépíthető. Vagyis egy olyan műalkotás volna létrehozható, amely a művészt beavatná a tapasztalaton túli lét titkaiba, sőt, a hétköznapi emberek, a műalkotás befogadói számára is feltárná a létezés nagy titkát.
Mindez persze „szent borzalommal” töltené el az embereket, azaz egyszerre csodálattal és félelemmel. A vers beszélője is átélte ezt az érzést a szent folyamot megteremtő látomásában.
A dal tehát újrateremti a második részben az elsőt, így a vers lényegében a teremtés imitálása, mintegy modellezi az alkotás folyamatát, a mű és a valóság viszonyát.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
