Egy paradigmának a megismerésben van fontos szerepe, meghatározza a kérdéseket magukat az, ahogyan látom a világot (nemcsak a válaszokat határozza meg).
Nem állandó, örök kérdések vannak, amelyekre minden paradigma más választ ad, hanem a kérdések mások minden paradigmában. A régi paradigma kérdései elvesztik legitimitásukat az új paradigmában, és akkor emelkedik egy tudomány paradigmatikus rangra, amikor az adott paradigmában levő legitim kérdésekre legitim válaszokat tud adni.
Kérdés, hogy a paradigmaváltás egyben korszakváltás-e, és hogy a két korszak élesen elhatárolható-e, vannak-e korszakhatárok. Hans Blumenberg német szerző szerint nem lehet azt mondani, hogy korszakhatárok vannak, ugyanis nem veszed észre, amikor átlépsz egy korszakhatáron. Olyan ez, mint a küszöbön való átlépés: nem figyel rá az ember.
Egy korszakváltásnak nincsenek szemtanúi, már csak akkor veszed észre, amikor túl vagy rajta. Ez az utólagosság és a világ másként látása jellemzi. Előrefelé nem tudjuk elképzelni, hogy másképp is lehet, csak amikor már utána vagyunk, akkor látjuk. Csak visszafelé.
Kálmán C. György szerint nem egyik paradigma váltja a másikat, hanem egymással versengő paradigmák vannak, tehát kettő-három is lehet érvényben egyszerre.
Kuhn számára a paradigma világszemlélet, szabályrendszer. Elméletét a természettudományokra dolgozta ki, de a paradigma kifejezés az irodalomtudományban is használatos a korszakolás egyik alapfogalmaként.
Az irodalom tehát három komponens (episztémé, diskurzus, paradigma) segítségével határozható meg és alá van vetve az idő múlásának: nem mindegy, mikor írtak valamit, és az ember mikor (hány évesen, pl. 17 vagy 67 évesen) olvassa. Egy irodalmi mű nem időtlen szubsztancia.
