A Pajkos szöveg és a Spionnovella
A közvetítés hatásfokát Esterházy úgy akarja növelni, hogy radikálisan lecsökkenti a közlendőt, azaz a nyersanyagot. Ezt a nyelvi kísérletet a Pajkos szöveg novelláiban valósítja meg, amelyek egy valóságmorzsára épülnek. Ezekben az elbeszélésekben Esterházy végképp nem a „világra” kíváncsi, csak olyan érzéki „káprázatokat” akar teremteni, amelyek az elképzelt ötletet minél teljesebben képviselik.
Ez a formai bravúr a Spionnovellában tetőzik, amelyben az író egy olyan világot, „rendet” képzel el, amelyben nincsen tartalom, ahol mindenki mindent előre tudhat, és ahol már minden lezajlott. És „ahol a remény nincs. (Csak néhány bögyös maca.)”
A kérdés, hogy mit tehet a művész akkor, ha a cselekvések teljesen hiábavalóak, öncélúak, mert már csak egyetlen abszolút törvény maradt: a puszta létezés?
Miklóska „mint pincér” még Kosztolányit tartotta mesterének, a Spionnovella egyik mottója azonban már Tandori Dezsőt idézi, ami nem véletlen, hiszen ha „eleve nincsen semmi”, ha a lét a formák esetleges, a kaleidoszkóplátványok bohócjátékában tárgyiasul, akkor nincsen igaz és hamis forma se, akkor csupán a formák létezése állítható. Így az objektivitás viszonylagossá válik, a művész pedig a látszatok szakembereként a világ reális birtokosává lép elő.
Befejezés
Az egész kötet egy sziporkázó gondolati játék, az író kicsavarja és túlpörgeti ötleteit, pl. a rettegett Főnök írói tanácsokat is osztogat: „Ha nem tudod eldönteni, hogy valami nyelvtani baklövés vagy stílusbravúr, kurziváld.”
Esterházy derűlátóan zárja történetét. Főhőse fokozatosan egyenrangúsítja magát: saját látszatait felnöveszti világa képzelt látszataihoz. Rájön, hogy van hatalma: ezt a világot nemcsak a Főnök, de önmaga képzeteként is tételezheti. Így akár tartalmassá is változtathatja az üres formát, megnyithatja a világot egy másféle cselekvés előtt.
Esterházy pedig groteszk logikával visszatalál régi meggyőződéséhez: az élet szép, és a művész lehetőségei meghatározottságukban is kimeríthetetlenek.
A művészetnek ősidők óta nemcsak joga, hanem egyik lényege is a játék. Esterházy mindvégig betartja a saját játékszabályait, élvezettel merül el az írói munka technikai részleteiben, logikáját és ötleteit beletette a kötetbe, és az olvasót gondolkozásra ösztönzi.
Esterházy stílusát körülményeskedés, túlbonyolítottság jellemzi. Kihasználja a komikum lehetőségeit, de a könnyed eleganciájú humor ellenére az olvasónak meg kell dolgoznia a tekervényes szöveggel, sőt, akár többször újraolvasnia a novellákat, hogy a nyelvi lelemények, látványosabb hatások ne vonják el a figyelmét.
