Eposzi kellékek:
- segélykérés a múzsától (invokáció) – az eposz kezdő sora, melyben az elbeszélő megszólítja a múzsát (a görögöknél ő Kalliopé), hogy elnyerje vállalkozásához a múzsa jóindulatát és támogatását. A görögök abban hittek, hogy az énekmondó tevékenysége isteni adomány, és az alkotás szépsége és sikere a múzsa jóindulatától függ. Az Odüsszeia invokációja: „Férfiuról szólj nekem, Múzsa”.
- témamegjelölés (propozíció) – a segélykéréshez kapcsolódik, előrevetíti a mű témáját. Szerepe kettős:
- tájékoztatja a befogadót a mű tartalmáról,
- megjelöli, hogy minek az elbeszéléséhez kéri a múzsa segítségét.
Az Odüsszeia propozíciója: „Férfiuról szólj nekem, Múzsa, ki / sokfele bolygott / s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját.”
- a dolgok közepébe vágó kezdés (in medias res) – a történet nem az elején kezdődik. Ennek oka: az eposzokban az énekmondók a hőstörténeteknek mindig csak egy-egy epizódját adták elő, soha nem az egészet (pl. az Odüsszeia 41 nap történetét meséli el Odüsszeusz bolyongásának tizedik évéből).
Mivel a hallgatóság ismerte a teljes történetet, szükségtelen lett volna elmondani az előzményeket. Ugyanakkor az Odüsszeia tartalmazza az előzményeket is: a főhős a phaiákok szigetén elmeséli addigi kalandjait.
- seregszemle vagy katalógus (enumeráció) – a küzdő felek felsorolása (pl. görög hősök felsorolása, hajókatalógus, istenek katalógusa). Két célja:
- a hadsereg lenyűgöző nagyságának, félelmetes erejének érzékeltetése,
- történelmi rögzítés igénye (mivel a szerző és a közönség is megtörtént, hiteles eseményként fogta fel az eposz cselekményét – irodalom és történetírás még nem vált el élesen egymástól).
- isteni gépezet beindulása vagy mitológiai apparátus (deus ex machina) – az istenek beavatkoznak a halandók életébe, segítik vagy akadályozzák a főhős törekvéseit. Az eposzok világképe ugyanis kettős (duális): földi és isteni (transzcendens, tapasztalaton túli) szinten is zajlanak az események.
Az emberi világ eseményeit az istenek döntései irányítják, bár az Odüsszeiában kisebb az istenek szerepe, mint az Iliászban, ahol maguk az istenek is részt vesznek a harcban. Deus ex machina az Odüssszeiában: „… biztos a döntés, / tűrőlelkű Odüsszeusz már haza kell hogy eredjen.”
- állandó jelzők (epiteton ornans) – olyan szószerkezetek, amelyekben a jelző és a jelzett szó kapcsolata állandósul. A díszítő szerepű jelzők mindig visszatérnek a műben a jelzett szóval együtt (pl. hókarú Héra, hókarú Nauszikaá). A szóbeli epikában az előadást segítették elő. Az Iliászban Akhilleusznak 46 állandó jelzője van, az Odüsszeiában Odüsszeusznak 33.
- késleltetés (retardáció) – feszültséget keltő eszköz. Az eposzokban általában a cselekményt döntően befolyásoló hír késve jut el az érintettekhez.
- előreutalás (anticipáció) – utalás egy később bekövetkező, fontos eseményre a cselekmény egy korábbi pontján.
- epikus hasonlat – részletesen, aprólékosan kidolgozott hasonlat, mely akár önálló történetté is kerekedik. Színessé, érdekessé teszi a hasonlat tartalmát.
- toposz (közhely) – olyan közkinccsé lett, közismert költői kép vagy motívum, amely kortól és műtől függetlenül nagyjából ugyanazt jelenti a befogadó számára. Toposz lehet egy-egy nyelvi fordulat, vagy a cselekmény eleme, a szerkezet eleme is.
A homéroszi eposzok toposzai: a mű harmada ismétlődő félsor vagy egész sor, de variálódnak motívumok, jelenetek és szerkezeti sémák is. Az Odüsszeia egyik rendszeresen előforduló, ismétlődő, visszatérő fordulata pl. az utazás, a lakoma. (Az Iliász jellemző toposza pl. a közelharcok leírása.)
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
