A 4. egység (5-6. versszak) kifejti Horatius életfilozófiáját: „Carpe diem!” („Élj a mának!”, „Élvezd a napot!”). A múló idővel csak úgy lehet szembeszállni, ha az itt és most idejét élvezzük. Így a filozófiai általánosítás után most gyakorlati cselekvésre szólít fel a beszélő: most, ma kell élvezni a fiatalságot, a kacagást, az éjszakai lágy sugdolózást, a játékos bújócskázást, kedvesünk kacérságát stb.
Itt az utolsó egységben az általánostól visszatérünk a konkréthoz: a költő életképszerű helyzeteket villant fel a korabeli ifjúság életéből („versenyek”, „sugdolózni”, „kacagás”). Meg is indokolja a fenti életbölcsességet: azért kell kihasználni a pillanat adta örömöket, mert az embernek az elmúlás tudatával kell folyamatosan együtt élnie, a halál örökös fenyegetésében.
Az élet egyszeri, megismételhetetlen, és gyorsan elmúlik. A mulandóság gondolata a verskezdő képet, a téli táj látványát is új jelentéssel telíti meg: a tél mint időtoposz (kronotoposz) az öregség és a halál metaforájaként is értelmezhető. Esetleg a beszélőre is vonatkozhat. Szabó Lőrinc fordításában a megőszült haj fehérsége ráfelel a tél fehérségére.
A horatiusi „carpe diem” elvét később félreértelmezték, a hedonista életmód igazolására használták. Horatius felfogásában a „carpe diem” nem az élvezetek hajszolását jelenti, elvégre Horatius az „arany középút” elvét is hirdette: mértéktartó, kiegyensúlyozott életmódra buzdított, amelyben a lelki nyugalom és harmónia elérése a cél. Vagyis az örömök keresését sem szabad túlzásba vinni.
A Thaliarchushoz időmértékes verselésű, versformája nagy alkaioszi strófa, amely Horatius egyik gyakori, kedvelt versmértéke volt. A magyar költők közül Berzsenyi Dániel alkalmazta előszeretettel verseiben (pl. A magyarokhoz I).
Intertextuális kapcsolatként megemlíthetjük Berzsenyi Horác című versét, melyben a magyar költő továbbszövi a Thaliarchushoz címzett éneket, s négy alkaioszi strófában tömören összegzi a római mester költészetének lényegét („Halljad, Flaccus arany lantja mit énekel”, „Használd a napokat, s ami jelen vagyon”, „Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz” stb.).
A vers az 1. könyv 9. verse