Vergilius IX. ecloga című költeménye a Kr. e. 1. században keletkezett, a költő valamikor Kr. e. 42 és 39 vagy 35 között írta.
Vergilius az Augustus-korszak egyik legkiválóbb lírikusa volt. A kort a római irodalom aranykorának szokás nevezni, Augustus uralkodása ugyanis egy véres, polgárháborús, kegyetlenkedésekkel teli időszaknak vetett véget. A császár békét teremtett az egész birodalomban, így a kor költői Augustust ünnepelték és támogatták politikai törekvéseit.
A császár egyik legfőbb bizalmasa egy előkelő, dúsgazdag arisztokrata, Maecenas volt, aki pártolta az irodalmat és a művészeteket, és sikeresen megnyerte Augustus politikájának a kor legjobbjait. A kisbirtokos földműves családból származó Vergilius is az ő pártfogoltja lett.
A költő szerény, visszahúzódó fiatalember volt, akit nem vonzott a közéleti pálya, sokkal inkább érdekelte az irodalom és a filozófia. Életének legmegrázóbb élménye a polgárháború idején történt: édesapja kis birtokát kisajátították, elkobozták Octavianus veterán katonái számára. Ez az igazságtalan földfoglalás megjelenik a IX. eclogában is.
Később Vergilius egyre ismertebb költővé vált és tekintélyes barátokra tett szert, akik kieszközölték, hogy visszakapja családi birtokát. Ettől kezdve a költő úgy tekintett Augustusra, mint a társadalmi igazság, a jólét és a béke letéteményesére. Maecenas pártfogoltjaként a császári udvarba is bejárása volt, a principátus idején udvari költőnek számított.
Korai verseit nem ismerjük, elsőként pásztori költeményeivel, ún. bukolikáival lépett a nyilvánosság elé. A bukolika vagy bukolikus költészet elnevezés a görög bukolosz („marhapásztor”) szóból ered és a pásztori költemény műfaját jelenti.
A pásztori költeményekben a természetközeli, csendes, romlatlan falusi élet utáni nosztalgia kap hangot, szereplői eszményített, de valóságos pásztorok.
Vergilius Kr. e. 37-ben adta ki válogatott pásztori költeményeit (bukolikáit) Eclogae címmel. Az „eklogé” szó jelentése: „szemelvények”, „válogatott versek”. A kötet 10 db hexameteres költeményt tartalmazott gondosan elrendezve (a sorszámok nem a megírás sorrendjét jelölik).
Vergilius verseskötetének címe nyomán az ekloga később önálló műfajjá vált, de lényegében ugyanazt a pásztori témájú költeményt jelenti, mint a bukolika.
Az ekloga párbeszédes vagy monológos formájú, hexameterben írt vers, amely a békés pásztori élet idilli életérzését fejezi ki. Bár alapvetően lírai jellegű, epikus elemeket is tartalmaz.
Előzménye a görög Theokritosz Kr. e. 3. századi, hellenisztikus bukolikus költészetére nyúlik vissza. Theokritosz versei párbeszédes formájúak és hexameteresek voltak, s ő szerepeltetett először pásztorokat, akik meghitt közelségben élnek a természettel (nyájat őriznek, beszélgetnek, dalolnak, szerelmeskednek stb.).
Theokritosz egy eszményített világot mutat be, ezért költeményeit idilleknek is szokás nevezni; a szó a görög eidüllion („képecske”, „életkép”) szóból származik.
Az idill szűkebb értelemben pásztori témájú életkép, tágabb értelemben olyan alkotás, amelyben az eszmények valóra válnak és boldogságot, örömöt hoznak az ember életébe.
Theokritosz versei olyan ember életérzését tükrözik, aki elvágyódik kora társadalmi-politikai valóságából és egy új aranykor után sóvárog.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
