A vers műfaja ekloga, vagyis bukolika, pásztoridill. Ez a műfaj tette lehetővé azt, hogy a költő tragédiát és idillt egyaránt bemutasson. A tragikum az értékveszteségeket mutatja be, az idill pedig egy jobb jövőre szóló álmot, vágyat és békét tár fel.
A vers hangneme fájdalmas, keserű, lemondó. Témája a polgárháborúk kegyetlensége és a jogtalan földfoglalás („Mind az enyém, takarodjatok innen régi lakósok!”). A mű valójában fájdalmas vád és ítéletmondás a korabeli viszonyokkal kapcsolatban.
A vers címe szó szerint szemelvényt jelent, a 9-es szám pedig azt jelzi, hogy az Eclogae kötetbe beválogatott 10 pásztori témájú költemény közül ez a kilencedik. (A számozás nem a megírás időrendjét jelenti.)
A IX. ecloga dialógus formában íródott. A párbeszéd két pásztor-költő, a fiatal Lycidas és az idősebb Moeris között folyik, akik a polgárháborúk kegyetlenségéről és a jogtalan földfoglalásokról keseregnek. Moerist saját földjén bérlővé tették, Lycidast nem érintik a változások. A két pásztor a városba vezető úton találkozik.
Azzal vigasztalják magukat, hogy különféle verseket idéznek fel, hátha a dalok szépsége segít, hogy szorongatott helyzetüket könnyebb legyen elviselni (költészet a költészetben). Ezekben békevágyukat fejezik ki és emberséget követelnek. Az idilli múlt ugyanis már csak emlékeikben és ezekben a versekben létezik.
A költészet őrzi ugyan a tarka virágok, zöld árnyak, nimfák, szerelmes találkák és békés juhnyájak világát, de a két pásztor körül a valóság egyre komorabb.
Keserű tényként állapítják meg, hogy az embertelenségek mértéktelenek. A kornak, amelyben élnek, nincs erkölcsi mércéje, és még a művészet, az irodalom is elpusztul egy ilyen világban. A polgárháború zűrzavarában a költőknek el kell hallgatniuk, hiszen verseikkel nem érhetnek el semmilyen hatást a fegyvercsörgés közepette.
A két pásztor beszélgetése minduntalan másokról szól, pl. megemlítik Caesart, akinek csillaga békét, jólétet hoz az egyszerű embereknek.
Sokat beszélnek egy harmadik költőről, Menalcasról is, aki nincs jelen, de várják érkezését, hogy majd együtt dalolhassanak. Menalcas költészetét idézik fel, az ő visszatértét várják, ugyanis Menalcas verseivel megpróbálta megvédeni a földeket, csakhogy emiatt szembekerült a hatalommal és menekülnie kellett. Erre gondolva Moeris, az idősebb pásztor a dalolást sem érzi illőnek.
Így a versnek lényegében három szereplője van (akik közül csak kettő van jelen), és három különböző sors tárul fel, háromféle magatartás, ill. viszonyulási mód a külvilághoz:
- Lycidas a költészet vigaszában bízik („dalod rövidítse utunkat”).
- Moeris hiába idézi fel a régi verseket, nem tud megfeledkezni a történtekről („Nincs értelme fiam, másról van szó e napokban”).
- Menalcas pedig, akit csak két társa beszélgetéséből ismerünk meg, végleg elnémult a szörnyűségek láttán („Elnémultál volna örökre te drága Menalcas?”).
A háromféle lehetőség az egyén és a hatalom viszonyára, az egyénnek a hatalommal szembeni magatartására vonatkozik.
Menalcas neve mögött valószínűleg magát Vergiliust sejthetjük: Menalcas magát a költőt személyesíti meg. Ugyanakkor Lycidasban is felfedezhetők Vergiliusra jellemző vonások, és talán Moeris is egy kicsit ő. Tehát végső soron mindegyik szereplő képében a lírai én szólal meg, így teszi a költő általános érvényűvé az egyén megpróbáltatásait.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
