A vers keletkezésének életrajzi háttere
A költő nagy elhivatottsággal és becsvággyal érkezett haza Itáliából 1458-ban, szép jövő állt előtte: úgy nézett ki, a Hunyadi család híveiként nagybátyjával magasra fognak emelkedni, miután Hunyadi Mátyást királlyá koronázták. Egy ideig valóban így is volt. Vitéz János kancellár lett, és Janus pályája is felfelé ívelt, a király a pécsi püspökséget adta neki 1459-ben.
A helyzet mégis úgy alakult, hogy a költő tervei, vágyai nem válhattak valóra. Nem volt boldog, egyrészt azért, mert szellemi társtalanság gyötörte. Idegennek, elszigeteltnek érezte magát magyar földön, mert itt még nem honosodott meg a reneszánsz-humanista műveltség, amelybe ő Itáliában 13 éves kora óta gyakorlatilag belenevelkedett. Nem volt értő közönség, nem volt pezsgő szellemi élet.
A másik, hogy Janus a közéletben sem volt sikeres. Amikor Mátyás király 1465-ben követségbe küldte a pápához, az is elégedetlenséget szült benne, mert Rómában járva látta, mekkora különbség van az itáliai és a hazai viszonyok között, Magyarország mennyire elmaradott. Ráadásul valami politikai hibát is véthetett, mert a király iránta való bizalma megingott, s többé nem kapott jelentősebb diplomáciai feladatot. Költőként pedig, mint mondtam, magányos és elszigetelt volt.
Így aztán amikor a szépséges mandulavirágok sorsán sajnálkozott, saját jövőjét látta megtestesülni bennük. Ő ugyanolyan idegen Pannóniában, mint a mandulafa, és ugyanolyan sors is vár rá (a pusztulás). A korán kivirágzó mandulafácska tehát a feudális Magyarországra túl korán érkező humanista költő sorsát (Janus saját tragédiáját) jelképezi.
Vagyis a famotívum a koránjöttséget, az idegenségélményt fejezi ki. Egyébként egy nagyon ősi, összetett jelentésű motívumról, ún. archetípusról van szó. A keleti és a görög mitológia istenei és istennői (pl. Zeusz és Héra) is szoktak fa alakot ölteni, de földi halandók (pl. Phyllis és Daphne) sorsát is szimbolizálja.
A vers értelmezése
Egy humanista költő számára azonban egy külső élmény és a személyes sors kombinációja kevés egy olyan műhöz, amely a korabeli tudós, értő olvasók minden igényét kielégíti. Ahhoz, hogy a vers mondanivalója átélhető legyen és elismerést is kapjon a 15. századi olvasóktól, a költőnek az antik mitológia nyelvén kellett megfogalmaznia.
Ez az oka, hogy már a legelső sorokban az antik mitológiából származó nevekkel találkozunk. Janus párhuzamot von a dunántúli mandulafácska és a Heszperidák kertjének aranyalmát termő fái között:
Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
A korabeli olvasók gyakorlatilag a görög mondavilág kalandos történetein nevelkedtek fel, így jól ismerték pl. a Heszperidák kertjének csodás szépségét. Tudták, hogy a Heszperidák vagy Heszperiszek négy nimfa, akik a föld nyugati szélén élnek, és kertjükben csodálatos aranyalmák teremnek.
Ismerték Herkules (görög nevén Héraklész) történetét is, akinek az volt a feladata, hogy szerezze meg a mesés kertből a csodálatos aranyalmát. Héraklész egyébként Zeusz fia volt, aki mesebeli hőstetteket hajtott végre, és halála után istenné vált.
A Heszperidák kertje tehát a létező legszebb hely volt, Zeusz és Héra násza is itt zajlott. Ezt a humanista olvasók nagyon is jól tudták, így ha valaki azt mondta nekik valamiről, hogy ilyen csodát még a Heszperidák kertjében se lehet látni, abból rögtön megértették, hogy az a valami nagyon különleges dolog. Tehát Janus ezzel tudta a legtöbbet elmondani a mandulafa csodájáról.
De azért a vers második sorában hozott még egy mitológiai példát, hogy az olvasók számára egyértelmű és világos legyen a célzás:
Hősi Ulysses sem Alcinous szigetén.
Ez a bizonyos sziget az Odüsszeiából ismert csodás sziget, a phaiákok szigete.
Mivel a humanisták Homéroszt is olvastak, pontosan tudták, hogy Ulysses (ez Odüsszeusz latin neve – azért szerepel latinul, mert Itáliában az antik római irodalmat előnyben részesítették az antik göröggel szemben) az egész ókori mediterrán világot bebolyongta, de sehol sem látott szebb kertet, mint az Alcinous (görög nevén Alkinoosz) király uralma alatt álló szigeten.
A phaikákok birodalmában jól gondozott, csodás fákat látott Odüsszeusz. Nem véletlen, hogy már Nauszikaa, a királylány is így igazította útba: „…nyárfaliget, forrással, rét közepében: / itt van apám földrésze, virágzó kertje…”. Tehát a kert motívum másodszor is előkerül egy mitológiai példában.
Se a Heszperidák kertjében, se Alkinoosz király kertjében nem lehet olyan gyönyörű fácskát látni, mint ez a kis mandulafa a pannon földben. Ez a mitológiai utalások értelme.
A tagadó szerkezetek (nem, sem) fokozzák az olvasó várakozását, és előkészítik annak a természeti jelenségnek a leírását, amelyre majd a 2. versszakban kerül sor, és amit a költő világraszóló csodának tart.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Nagyon hasznos, értékes gondolatok. Köszönöm!