A költő célja tehát a szellemi fejlődés, a műveltség átadása, a kulturális felemelkedés, s úgy érzi, ezzel a tevékenységével hazáját is előbbre viszi, nemcsak saját magának, de hazájának is dicsőséget szerez.
Joggal érezte úgy, hogy megbecsülést érdemel a hazájától azért, mert az itthoni kultúrát európai szintre emelte. Ez a követelés, hogy becsüljék meg, szintén újszerűnek számított.
Sajnos, érdemeit későn ismerték fel. Ennek oka koránjöttsége: Janus Pannonius költészete ugyanis hatalmas ugrást jelentett a korban. Magyarországon még kezdetleges, gyakorlati jellegű és másodlagos írásbeliség volt (a legkedveltebb tudomány a jogtudomány volt), míg Janus irodalmisága öncélú és humanista. Erre nálunk még nem volt megmunkálva a talaj, nem állt rá készen a társadalom.
Míg élt, a költőt irigység és rosszakarat vette körül. Erről Mikor a táborban megbetegedett című versének zárlata tanúskodik, amely egy sírfelirat: „Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először / Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei. / Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irigység! / Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább!”
Idegen műveltségével Janus, hiába volt kulturálisan fejlettebb honfitársainál, elszigetelt maradt. Nem talált értő közönségre, költészete visszhangtalan volt, hontalanság, idegenségérzet gyötörte. A Pannónia dicsérete megírásakor azonban még nem tudta, hogy törekvései kudarcra vannak ítélve. Érdemeit hazája csak holta után ismerte el.
Nagyon jó ez a
én most fedeztem fel és nagon jó egyébbként én másnak is kívánom ezt