Nyelve latin, mivel az írásbeliség nyelve akkoriban a latin volt, és a nyugatiak által barbárnak tartott magyar hazát csak latin nyelvű költészettel lehetett híressé tenni.
Kifejezőeszközök: megszemélyesítés, költői felkiáltás, párhuzam, időszembesítés
A cím témajelölő, és némileg félrevezető lehet. Ellentét fedezhető fel a cím és a vers tartalma között, mivel a cím azt sugallja, hogy a költő Pannóniát fogja dicsérni (Pannónia=Magyarország, latin eredetű szó, a római hódoltság idején ezt a nevet kapta a terület). Erre számít tehát az olvasó. Ezzel szemben kiderül, hogy Janus Pannonius önmagát dicséri a versben: saját érdemeit, értékeit fogalmazza meg. Hazájára csak az ő hírnevének visszfénye vetül. Hazája csak azért híres, mert ő is híres.
A Pannónia dicsérete rövid terjedelmű, 4 soros vers. Időmértékes verselésű, 2 disztichonból áll (a disztichon 1 hexameter és 1 pentameter sor kapcsolata). 2 szerkezeti egységre bontható fel:
Az 1. egység (1-2. sor) témája Itália és Magyarország párhuzamba állítása (Itália a mai Olaszország területe, mely akkor még nem volt egységes, hanem különálló városállamok alkották).
A költő kijelenti, hogy eddig csak Itáliában volt színvonalas költészet, de most már Pannóniában is vannak „szép dalok”: „Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek / S most Pannónia is ontja a szép dalokat” (időszembesítés).
Azért jegyezzük meg, van ebben némi túlzás is, hiszen Janus előtt is volt élet a magyar irodalomban, csak épp nem ismerjük név szerint a középkori költőket (és persze a középkori líra nem a humanista műveltségre épült).
Ugyanakkor hazánk kulturálisan elmaradott volt Itáliához képest, mert a reneszánsz kultúra még nem volt jelen a magyar szellemi életben. Janus eleinte azt remélte, a fejlődés lassan megindul itt is. (Ebben a várakozásában később csalódik, az Egy dunántúli mandulafáról című vers megírása idején már megváltoztathatatlannak érezte a magyar kulturális viszonyokat.)
A 2. egység (3-4. sor) a költői öntudat kifejeződése. A beszélő büszkén megállapítja, hogy hazája kulturális felemelkedése neki és az alkotásainak köszönhető.
A vers aranymetszetében a „hazám” szó áll. Ez jelzi, hogy Janus nem csupán önmagának akart dicsőséget kivívni, hanem hazáját is naggyá akarta tenni. Sikerét nem magánügynek tekintette, hanem a magyarok sikerének: úgy gondolkodott, hogy az ő dicsősége hazája dicsősége.
Ezért a vers csattanója az, hogy „általa híres e föld!”. Ez a csattanó átértékeli a címet: nem Pannónia dicsérete, hanem Pannonius dicsérete a vers.
Míg Búcsú Váradtól című elégiájában Janus büszke volt a szent királyokra és a régi dicsőségre, vagyis a hazájára, addig itt nem ő büszke a hazájára, hanem azt mondja, a hazája lehet büszke őrá, mivel Pannónia általa lett híres, ő hozta el ide a reneszánsz műveltséget.
A vers világában a szellem kiművelése a legfőbb emberi érték. Ez azért fontos, mert Magyarországon mindaddig a hagyományos értékrend szerint ítélték meg az embereket, azaz a hadi dicsőséget tekintették a legfőbb érdemnek.
A Pannónia dicsérete emiatt is nagyon újszerű. Nemcsak Janusnak saját tehetségébe vetett hite szólal meg benne, hanem a művészet értékébe vetett hite is. Hitt abban, hogy egy költő szellemi nagysága ugyanúgy megnemesíti hazáját, mint az elért hadi sikerek.
Felismerhető az a humanista eszmény is a versben, miszerint a kulturális gazdagodás, a szellemi gyarapodás („könyvek”, „dalok” keletkezése) elengedhetetlenül fontos dolog akár az egyén, akár a közösség sikere érdekében.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Nagyon jó ez a
én most fedeztem fel és nagon jó egyébbként én másnak is kívánom ezt