A Kiben az Celia szerelméért való gyötrelméről szól című vers a Célia-ciklus egyik legismertebb darabja. Feltűnő, hogy ebből már teljesen hiányoznak az epikus elemek, amelyek leírnák a vershelyzetet (ami a Júlia-versekre még jellemző volt, pl. a véletlen találkozás szituációja). Nincsen se konkrét, se fiktív történés, nincs semmilyen epikus keret. Csak költői képekből és hasonlatokból áll a vers.
Olyan érzelmi-hangulati jelentések vannak a költeményben, amiket már nem lehet fogalmi-logikai síkon megközelíteni.
Kiben az Celia szerelméért való gyötrelméről szól
hasonlítván az szerelmet hol malomhoz s hol haranghoz
1
Mely csuda gyötrelem ez, hogy a szerelem
búmra most malommá lett,
Hol mint gabonáját, éngemet, szolgáját
szép Céliával őrlet,
Siralmam patakja az kereket hajtja,
kin lisztté létig töret.
2
Ím, az nagy szerelem miatt búsult lelkem
már szinte haranggá lett,
Kit szerelem bennem félen vér ellenem,
rám támadván amellett,
Azért kong jajszóval, zúg fohászkodással
szegény, nyugalma helyett.
3
Mint egy kristálykövet soha el nem törhet,
noha éget, verőfén,
Úgy az én szívemet, noha vall gyötrelmet,
el nem rontja tüzes kén,
Csak gyúl szegény s hevül, mert szertelenül fűl,
mint kristály, kit süt hév szén.
Itt Balassi már nem él nótajelzéssel, de feltűnő a vers zenei kidolgozottsága (ami egyébként az egész Célia-ciklusra jellemző). Érzékelhetően megnő a szöveghangzás (ritmus, rím, összecsengések) szerepe.
A vers a költő leggyakrabban használt versformájában, az ún. Balassi-strófában íródott. Mivel a Balassi-strófának jellegzetes ritmikai íve és összetett rímtechnikája van, fokozza a vers zeneiségét.
Szembetűnő az is, hogy mennyivel kifinomultabbak a rímek a Júlia-versekhez képest: már nincsen annyi ragrím (bár a belső rímeknél többnyire a toldalékok csengenek össze, pl. gabonáját – szolgáját; szívemet – gyötrelmet). A sorvégi rímek tudatosabb rímtechnikát mutatnak: lett – őrlet – töret – lett – amellett – helyett; verőfén – kén – szén.
A szöveg elrendezése arányos: mindhárom versszak egy mondatból áll, és mindegyik egy részletesen kibontott költői képre épül. Az 1. és a 2. versszakban metaforát, a 3. versszakban hasonlatot használ a költő.
Abból a szempontból is tipikus Célia-vers ez, hogy a jelentést szinte csak képi eszközökkel hozza létre. A különlegessége az, hogy nem egymástól független szóképek vannak benne, hanem a képek kapcsolatban állnak egymással, és ebből a kapcsolatból egy egységes, összefüggő rendszer, komplex költői kép jön létre.
A komplex (vagy összetett) költői kép olyan alakzat, amelyben több képszerű stíluselem szerveződik egységbe. Leggyakrabban egy metaforára épül, és a metaforában rejlő tartalmi (fogalmi) valamint képi lehetőségeket bontja ki. Eközben gyakran áthajlik újabb, az alapmetafora fogalmi és képi részéhez illeszkedő metaforá(k)ba.
A malom és a harang két ősi mitológiai-irodalmi toposz, emellett két kiemelt motívuma a versnek, amelyet az argumentumban (tartalmi kivonatban) is említ a költő. Erre a két ősi toposzra épülnek az első két strófa komplex képei.
A malom és a harang toposzként elég változatos jelentésekkel rögzültek. A malom a sors, a végzet, a világmindenség jelképe, a harang pedig az ellentétesség, a veszély, a halál és a testi szerelem szimbóluma. Azzal, hogy ilyen sokféle jelentéssel bíró motívumokat használ, Balassi a vers értelmezési lehetőségeit is megsokszorozza.
A malom a magyar népmesékben és népdalokban is ősi szimbólum, amely a forgó világmindenséget jelképezi, valamint minden földi jót ontó csodatárgy és a szerelem jelképe is lehet. A magyar népmesékben gyakori a molnárné (a molnár lánya) alakja is, amelyben a világot mozgásban tartó ősi istenasszony (Boldogasszony) alakja él tovább.
Balassi úgy használja fel az ősi motívumot, hogy az alapmetaforát átvezeti egy hasonlatba. Ennek az alapmetaforának vannak fogalmi és képi részei (fogalmi sík: szerelem, képi sík: malom), a fogalmi és a képi részekkel a költő további metaforasort feleltet meg.
Az 1. strófa metaforái például a következő módon alakulnak: a szerelmet malommal azonosítja, önmagát szolgával, akit Célia megőröl mint molnár, könnyeit pedig patakkal. Tehát lényegében egyetlen, a szerelem gyötrelmeit megjelenítő képről van szó.
A 2. versszak képrendszere a harang-toposzra épül. A lélekharang szintén ősi toposz, olyan szakrális (szent) jelkép, amely az égi és a földi világot köti össze. A harang és a harang nyelve itt a férfi és a nő harmóniáját is szimbolizálja.
Láthatjuk tehát, hogy a szóképek nem függetlenek egymástól, hanem egy összefüggő, komplex rendszerré állnak össze. Ebből az összetettségből fakad a vers esztétikai hatása. Ezt a hatást erősíti a rendkívüli nyelvi sűrítettség, a fogalmi és képi síkok váltakozása, és a sokféle költői eszköz használata (pl. metafora, hasonlat, párhuzam, ellentét).
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
