A Bujdosó kuruc rigmusa című vers 1909 augusztusában íródott és még abban az évben megjelent a Szeretném, ha szeretnének című verseskötet Esze Tamás komája című ciklusában. Ady ebben a kötetében rendezte ciklusba és adta ki először kuruc témájú verseit.
A 19. század végén és a 20. század elején az úri-nemesi romantikus történelemszemlélet igyekezett megszépíteni, heroizálni a múltat: a hősiesség, a régi dicsőség korszakává tenni. A Rákóczi-szabadságharcot is pátosszal vonták be, holott az 1708 és 1711 közé eső időszak egy hanyatló korszaka volt történelmünknek.
A magyar történelem romantizálását segítették elő pl. Endrődi Sándor (1850-1920) népszerű kuruc dalai és Thaly Kálmán (1939-1909) fiktív kuruc balladái is. Utóbbi lelkesen kutatta és összegyűjtötte a kuruc világ történelmi és irodalmi adatait, forrásait, majd 1872-ben közzé is tette Adalékok a Thököly-és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez címen.
Az eredeti, hiteles szemelvények mellett kiadta a maga költeményeit is (pl. Esztergom megvételérül, Ocskay Lászlóról való ének, Kiállott Rákóczi…), melyeket úgy tüntetett fel, mintha azok is eredeti kuruc versek volnának. A csalást két irodalomtudós, Riedl Frigyes (1856-1921) és Tolnai Vilmos (1870-1937) leplezte le egymástól függetlenül 1913-ban, rámutatva, hogy egyes „kuruc versek” hamisítványok.
Ezekben a hamisított versekben a kuruc világ a kiegyezéskori úri világra hasonlít: a szereplők rettenthetetlen hősök, akik még a bujdosásban is dicsőségesek és bátrak, és „Boldogasszony anyánk” vigyáz rájuk. Ez a világ a védettség, a biztonság érzését kelti, egész légköre olyan, mint Ferenc József kora, a kiegyezés utáni „boldog békeidők” világa.
Ady számára ez visszatetsző volt. Ő a maga kurucverseiben nem ezeket az áltörténeti kuruc nótákat, hanem a szegénylegény-költészet darabjait tekintette mintának. Erdélyi Pál a Magyar Remekírók című sorozatban megjelent, 1903-as gyűjteményéből ismert olyan költeményeket, mint pl. A szegénylegények éneke vagy Két szegénylegénynek egymással való beszélgetése.
Ezekből teljesen másfajta kuruc világ tárul fel, mint a hamisított versekből: a diadalmas, lovagias, derűs, magabiztos, nyalka hősök helyett csapzott, kesergő, elárult, becsapott, számkivetett, keserű, mindenre elszánt kuruc katonák a szereplők.
Ady kurucai kint élnek a végeken, a perifériákon, és nem rendezett polgári jólétben. A bizonytalanságról, az örökös fenyegetettségről szól az életük. Ady felmérte az igazi népi sorsot, a kegyetlen valóságot, a hányatott, szomorú, tragikus, hit és remény nélküli magyar életet és azt ábrázolta. Az ő versei nem diadalénekek, ő nem heroizálta a Rákóczi-kort.
Kurucverseiben a kuruc kori költemények formáját, hőseit, színhelyeit jelenítette meg, de témájukban a magyarságversekhez, az ugarversekhez hasonlíthatók. A kurucos élet mindig a bukás, a bujdosás, a vereség, az elhagyatottság, a társtalanság, az otthontalanság képzetével forr össze. Elkeseredés, nemzetostorozás, vád és keserűség jelenik meg, de a csüggedés mellett az elszántság és a helytállás fontossága is hangot kap.
Ady vitézei példát mutatnak: az önelengedő, megalkuvó, behódoló egyénekkel ellentétben ők felveszik a harcot, reménytelen helyzetben is helytállnak, a lehetetlent is megkísérlik. Konok, szívós kitartás, csökönyös elszántság és dac él bennük, öntudatosak, büszkék, van tartásuk. Magatartásuk Ady költői magatartásához hasonló.
Minden panaszon és vádló keserűségen átüt a végső helytállás szép, merész pátosza. Ezek a bátor, kevély, kemény katonák nem estek kétségbe, tudtak cselekedni, és ha vereséget szenvedtek, ha mindent elvesztettek, utána mindig készek voltak újrakezdeni.
A küzdeni tudó ember fölényével, nyugalmával, egykedvűségével élték a reménytelenség ellenére is szép, büszke, férfias, kemény életüket. Megharcolták a maguk harcait, és mindvégig hűségesek maradtak ahhoz a fajta morálhoz, amit Adynál „mégis morál”-nak nevez a szakirodalom. Ady számára ezt jelentette a kurucság.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
