A Bánk bán keletkezésének története
Az Erdély Múzeum című folyóirat, mely 1814 és 1818 között működött Kolozsváron Döbrentey Gábor szerkesztésében, 1814-ben drámapályázatot írt ki Eredetiség és jutalomtétel címmel, a következő évre szóló beadási határidővel. A pályázat célja az volt, hogy majd a nyertes darabbal nyithassák meg az épülőfélben levő kolozsvári „kőszínházat”.
Döbrentey Gábor fogalmazta meg a felhívást: követelmény volt, hogy a dráma eredeti és történeti tárgyú legyen. A lehetséges témák között megemlítette Bánk bán történetét is.
Katona József erre a pályázatra írta meg a Bánk bán első változatát 1815-ben. Ebben a változatban Melinda neve még Ádelájd volt és nem esett áldozatul a herceg csábításának, a tragédiához elég volt a bűn látszata is, mint a 18. század végének érzelgős, szentimentális drámáiban. A királyné is egyértelműen ártatlan volt öccse csábítási kísérletében, Ádelájd sem őrült meg.
Ez inkább végzettragédia volt, mivel a királyné és Ádelájd halálát is valamiféle ártó végzet garázdálkodása okozza. Nem volt benne olyan tudatos lélekfejlődés, mint a mű végleges változatában.
A pályázatra 12 dráma érkezett, amelyek az eredetiség romantikus követelményének megfeleltek ugyan, de laza, epizódos szerkezetük és gyenge dramaturgiájuk miatt a klasszicista műgond követelményének nem tettek eleget.
A szerkesztők a határidőt meghosszabbították, és végül 1818-ban, a lap utolsó füzetében hirdettek eredményt. A fődíjat Tokody János táblabíró A pártosság tüze című darabja nyerte, amelyet viszonylag legjobbnak ítéltek, de ezt is visszaadták jobbító átdolgozásra. A díjazottak között szerepelt Bolyai Farkas két drámája is.
Katona művét meg sem említették. Máig nagy kérdése a magyar irodalomtörténetnek, hogy megérkezett-e a Bánk bán kézirata Kolozsvárra és ha igen, a bírálók miért hallgattak róla. Vajon valami kifogásolnivalót találtak benne vagy fel sem figyeltek rá?
Lehetséges, hogy a dráma 1815-ös szövege azért nem tetszett Döbrentey Gábornak és bírálótársainak, mert Katona az Előversengésben jól odamondogatott a cenzornak és recenzenseinek, azaz saját bírálóinak is („nini, hisz a feje üres” stb.).
Maga Katona József is érezte, hogy a mű hagy kívánnivalót maga után: „részemről elegendő hálát nem adhatok, hogy így esett; mert megvallom, hogy gyengét írtam.”
A kudarc miatt egy időre elfordult a drámaírástól, de művészi igényessége később mégis arra késztette, hogy átdolgozza a Bánk bánt. A feladatra alaposan felkészült: szépirodalmi és történetírói munkákat is hozzáolvasott a témához.
Figyelembe vette Bárány Boldizsár javaslatait is, aki jogásztársa volt a pesti egyetemen, maga is drámaszerző: akkor már nyolc színpadi művet írt, amelyekből kettő a 13. században játszódott, ezért amolyan középkor-szakértőnek számított, és gyakorlott dramaturg is volt.
Bárány Boldizsár 1816-ban vagy 1817-ben írt egy bírálatot a Bánk bánról Rosta címmel, amely igen jelentős kritikai munka. Méltató és bíráló megjegyzéseket is tett, s az átdolgozáshoz mintául ajánlotta Euripidésztől Shakespeare-en át Schillerig a világirodalom legnagyobb drámaíróit. Különösen az a javaslata fontos, hogy Katona a hősök addigi életéből vett eseményekkel mélyítse el tetteik lélektani indoklását. Ez a fajta ábrázolás már a romantika felé irányította a Bánk bán íróját.
Katona figyelembe vette a barátja által összeállított „hibajegyzéket” és Bárány találó meglátásait is. Alaposan átdolgozta a drámát: a 2586 sorból csak 344 sor maradt változatlan.
A Bánk bán végleges változata 1819-ben készült el. Ekkor Katona még nem tudta, hogy az Erdélyi Múzeum utolsó számában már megjelent a pályázat eredménye, és hogy pályamunkája nem aratott sikert.
Viszont felvillant előtte egy másik lehetőség. A székesfehérvári színtársulat pesti vendégszereplésekor fergeteges sikert aratott a Német Színházban eredeti magyar drámák előadásával (pl. Kisfaludy Károly két vitézi játékát is előadták). Kisfaludy népszerűsége láttán Katona arra gondolt, hogy előadatja a Bánk bánt a fehérváriakkal.
Így hát elküldte művét a székesfehérvári társulatnak, hogy adják elő, és a társulat készült is az előadásra, de a cenzúra megtiltotta a Bánk bán színpadra állítását, és csak kiadatását engedélyezte. Az indoklás az volt, hogy „Bánk bán nagysága meghomályosítja a királyi házét”.
Ez a korabeli viszonyokat tekintve enyhe ítéletnek számított, de a hatalom célt ért vele: nyomtatott könyvként az első évben mindössze 20 példány kelt el a Bánk bánból, míg a Német Színház egyetlen előadása több mint 3000 nézőhöz juttatta volna el a történetet, és nem volt ritka, hogy hazafias tüntetések zajlottak a nézőtéren, amelyekről titkosrendőri jelentések készültek Bécsnek. A hatalom szempontjából tehát a döntés indokolt volt.
A dráma nyomtatásban 1820-ban jelent meg a novemberi pesti vásárra (címlapján már 1821-es dátummal). Persze nem talált közönségre, mivel drámát – főleg magyar nyelvűt – a korszakban szinte senki nem olvasott. Viszont a kiadás tette lehetővé a szöveg nyomtatott formában való megőrzését.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
