A Zách Klára 1855-ben íródott Nagykőrösön. Aranynak azok közé a történelmi balladái közé tartozik, amelyekkel a haza ügyét akarta szolgálni: akárcsak a többi történelmi ballada, allegorikus jelentésű. Az Anjou-korból meríti témáját, de a költő a kortársaihoz szól vele, akiket szeretett volna erkölcsileg megerősíteni, és akiket féltett az önkényuralom és elnyomás évei alatt.
A címbeli Zách Klára a Károly Róbert családja ellen merényletet elkövető Zách Felicián lánya, történetét a vers alcíme szerint egy hegedűs énekli meg a 14. században. Egy főnemesi származású lányról van szó, aki bekerül a királyi udvarba, ahová azért küldték a szülei, hogy mindenféle szépet tanuljon, ehelyett azonban a királyné elvtelenségének áldozatává válik.
Károly Róbert feleségének, Erzsébet királynénak az öccse, Kázmér lengyel herceg megkívánja Zách Klárát, aki az udvar legszebb csillaga, a királyné pedig kezére játssza a lányt.
Kázmér betegnek tetteti magát, holott csak a szerelemtől (vagy inkább a kéjvágytól) beteg, a királyné pedig 1329 adventjén elmegy a templomba, de visszaküldi Klárát az olvasójáért, így öccse alkalmat kap a lány meggyalázására.
Klára tehát erőszak áldozata lesz. Újévkor megvallja a történteket édesapjának, és a hagyomány szerint emiatt követi el tettét Zách Felicián 1330-ban: a lánya becsületén esett sérelmet akarja megbosszulni.
Zách Klára
Énekli egy hegedős a XIV-ik században
Királyasszony kertje
Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa…
Szőke, leány, barna.
„Királyasszony, néném,
Az egekre kérném:
Azt a rózsát, piros rózsát
Haj, beh szeretném én!
Beteg vagyok érte,
Szívdobogást érzek:
Ha meghalok, egy virágnak
A halottja lészek!”
„Jaj! öcsém, Kázmér,
Azt nem adom százér! –
Menj! haragszom… nem szégyelled?…
Félek, bizony gyász ér!
Sietős az útam,
Reggeli templomra:
Ha beteg vagy, hát fekügy le
Bársony pamlagomra.” –
Megyen a királyné,
Megyen a templomba;
Szép virágok, deli szűzek
Mind követik nyomba.
Könyörögne, – nem tud,
Nem tud imádkozni;
Olvasóját honn feledé:
Ki megyen elhozni?
„Eredj fiam, Klára,
Hamar, édes lyányom!
Megtalálod a térdeplőn,
Ha nem a diványon.”
Keresi a Klára,
Mégsem akad rája:
Királyasszony a templomban
Oly nehezen várja!
Keresi a Klára,
Teljes egy órája:
Királyasszony a templomban
De hiába várja.
Vissza se megy többé
Deli szűzek közzé:
Inkább menne temetőbe
A halottak közzé.
Inkább temetőbe,
A fekete földbe:
Mint ama nagy palotába
Ősz atyja elébe!
„Hej! lányom, lányom!
Mi bajodat látom?
Jöszte, borúlj az ölemre,
Mondd meg, édes lyányom.”
„Jaj, atyám! nem – nem –
Jaj, hova kell lennem!
Hadd ölelem lábad porát, –
Taposs agyon engem…!”
Harangoznak délre,
Udvari ebédre;
Akkor mene Felicián
A király elébe.
A király elébe,
De nem az ebédre:
Rettenetes bosszuálló
Kardja – volt kezébe’.
„Életed a lyányért
Erzsébet királyné!”
Jó szerencse, hogy megváltja
Gyönge négy ujjáért.
„Gyermekemért gyermek:
Lajos, Endre, halj meg!”
Jó szerencse, hogy Gyulafi
Rohan a fegyvernek.
„Hamar a gazembert…
Fiaim, – Cselényi…!”
Ott levágák Feliciánt
A király cselédi. –
„Véres az ujjad,
Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
Fájdalom díjába?”
„Mutató ujjamért
Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
Borzasztó halálát;
A másik kettőért
Veje, lánya végét;
Piros vérem hullásaért
Minden nemzetségét!”
Rossz időket érünk,
Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat! –
A Zách Klára stílusa más, mint Arany korábbi balladáié: itt már nem találunk részleteket, mint pl. a Rozgonyinéban, az előadás hézagos, elnagyoló, a költő csak néhány fő-fő vonást emel ki, szinte csak érinti a tárgyat és rohanva siet előre.
A ballada rendkívül kényes témát ad elő, de Arany előadása a lehető leggyöngédebb, legdiszkrétebb, leginkább csak célzások vannak benne, ugyanakkor mégsem színtelen.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
