A Zách Klára szerkezetileg 6 egységre tagolható:
Az 1. egység (1-5. strófa) a királyné kertjét ábrázolja az udvarhölgyek üde forgatagával, akiket a költő virágokhoz, rózsákhoz hasonlít. Kázmér királyfi, Erzsébet öccse itt vallja meg nővérének, hogy annyira kívánja Zách Klárát, hogy valósággal belebetegszik a vágyba. A királyné játékos évődéssel fogadja a vallomást, és azt javasolja öccsének, ha beteg, hát dőljön le az ő bársony pamlagjára. Ő most nem tud ezzel foglalkozni, mert misére kell sietnie.
A 2. egység (6-10. versszak) azt adja elő, ahogy a királyné és öccse megvalósítják tervüket: Kázmér ledől a pamlagra, Erzsébet pedig udvarhölgyeivel elmegy a templomba, ahol aztán felfedezi, hogy az olvasóját otthon felejtette, és anélkül nem tud imádkozni. Így hát visszaküldi Zách Klárát az olvasójáért. A királyné szobájában azonban ott vár Kázmér, aki meglepi a lányt: Klára hiába keresi az olvasót, az nincs ott, a herceg viszont ott van, és lerohanja, megerőszakolja őt.
A 3. egység (11-14. strófa) megjeleníti, milyen hatást tett Klárára a cselszövés: Kázmér bemocskolta erényét, így már élni sem akar tovább. Bánatát, szégyenét apjának panaszolja el: lelki összeomlását jelzi, hogy apjának is azért könyörög, hogy tapossa őt agyon, ne kelljen tovább élnie.
A 4. egység (15-19. strófa) fordulópontot hoz a cselekményben: a haragos Felicián bosszút áll lánya becsületéért a királynén és családján. Az ebéd során kardot ránt, és vagdalkozni kezd, de nem sikerül megölnie Erzsébetet, csak négy ujját vágja le. A királyné gyermekeire is rátámad, de őket megvédi nevelőjük, Gyulafi, aki élő pajzsként áll eléjük. Végül Feliciánt lekaszabolják a király emberei.
Az 5. egység (20-22. strófa) a tragédia végkifejlete, melyben Károly Róbert felajánlja feleségének, hogy bosszút állhat az őt ért sérelemért: bármit is kíván, az fog történni. A dühtől elvakult Erzsébet pedig Felicián egész családjának és rokonságának kiirtását követeli.
A 6. egység (23. strófa) a záró versszak, amely ezt a 14. századi tragédiát az 1848 utáni tragédiával hozza összefüggésbe: a költő a hányatott, sokat szenvedett nemzet sorsáért aggódik, és panaszos hangon kéri Istent, hogy óvja meg a magyarságot az ehhez hasonló csapásoktól.
A költő által használt jelképek egyrészt a természethez kapcsolódnak (kert és virágok, amelyek a királyné udvarhölgyeit jelképezik), másrészt szakrális szimbólumok (Klára megalázkodása apja előtt és bűnbánata: a „Hadd ölelem lábad porát” bibliai kép, a por visszatér a porhoz, ha apja agyontapossa saját gyermekét, aki eltévelyedett és bűnbe esett).
A versre különösen jellemző az a töredékes beszéd, amelyet már az V. László című balladában is láthatunk, de a többi Arany-balladában is. Alig van elbeszélő rész: a történések és a dialógusok összekötő szövegek nélkül váltják egymást, és az így keletkező hiátusokat képzeletben nekünk kell kitölteni. Emiatt a vers szerkezetileg egy kissé szaggatott, és sok benne a kihagyás, ami nagy fokú a balladai homályt eredményez.
A Zách Klára hangulata, bár az elején vidámnak és könnyednek tűnik, a továbbiakban borús és melankolikus, hiszen aki elmondja az eseményeket, az tudja, hogy milyen tragikus lesz a történet vége.
A költő már a cselekményen keresztül is előrevetíti a kilátástalanságot, amit Klára és a Zách család érezhetett. Ugyanolyan tehetetlenek voltak a hatalmi önkénnyel és erőszakkal szemben, mint a magyar nép az 1848-as szabadságharcot követő megtorlások idején.
Az elnyomás és a hatalmi túlkapások letargikussá, kiábrándulttá és elkeseredetté tették az embereket, s Arany azért mutatta fel nekik a Zách család tragédiáját, hogy párhuzamot vonjon: a 14. században is ártatlanok szenvedtek és haltak meg az elnyomók kegyetlensége, vérszomja és önzése miatt.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
