A ballada többféle bűnt is bemutat. Az egyik a gőg és a vérszomj, a sértett nő kegyetlensége, amely a királyné véres bosszújában mutatkozik meg.
A másik a hatalommal való visszaélés: ezt teszi Kázmér, aki gátlástalanul kihasználja, hogy a királyné öccseként bármit megtehet és megbecsteleníti Klárát, és ezt teszik a király és a királyné is, akik a végén kiirtanak egy teljes családot. Az elnyomás és az önkény az a mozzanat, amely Zách Klára és a teljes Zách család vesztét okozza, és amely visszatérő elem Arany költészetében.
A ballada tehát komoly erkölcsi kérdéseket vet fel. A hatalom problematikája központi kérdés, hiszen a királyok Isten kegyelméből felkent uralkodók, ehhez képest Károly Róbert és felesége nagyon megfeledkeznek a keresztényi megbocsátás tanításáról, amikor ilyen véres megtorlásra adják a fejüket.
Most nézzük meg kicsit alaposabban a ballada hátterét adó történelmi eseményeket! Vajon mennyi igazság lehet Zách Klára történetében?
Zách Felicián egy nógrádi nagybirtokos főnemes volt, merényletét 1330. április 17-én követte el Visegrádon. Kardjával megsebesítette a király jobb kezét, a királynénak négy ujját levágta a jobb kezéről. Azonban amikor a király két fiára is rá akart támadni, Gyulafi Miklós (aki Károly Róbert fiainak nevelője volt) útját állta, és a gyerekek el tudtak szaladni.
Végül a királyné étekfogója terítette le a dühöngő Feliciánt egy csákánnyal. A bosszúálló apa ott helyben meghalt, viszont teljes rokonságának lakolnia kellett tettéért: egész családját kiirtották, távolabbi rokonait pedig száműzték.
Zách Klára teljesen ártatlan volt az eseményekben, de neki is bűnhődnie kellett az apja által megkísérelt merényletért. A Képes Krónika tudósítása szerint orrát, ajkait megcsonkították és kezéről nyolc ujját levágták, és amikor már félholt állapotban volt, lóháton végighordozták az országutakon és azt kellett mondania: „Ilyen módon bűnhődik, aki a királyhoz hűtlen!”
Lehetséges azonban, hogy Zách Klára egész története mendemonda, ugyanis hiteles történelmi dokumentum nem maradt fenn arról, hogy ez az eset valóban megtörtént. Valószínűbb, hogy Zách Felicián politikai okokból támadt rá a királyi családra, egyébként is vérengző természetűnek mondják a korabeli források.
Erzsébet királyné a valóságban istenfélő, tiszta asszony volt, így nehéz elképzelni, hogy valóban kerítőnőként viselkedett. De azt sem értik a történészek, hogy Felicián miért várt négy hónapot a bosszúval: újévkor megtudta, mi történt Klárával, és csak áprilisban támadt rá a királyi családra. A merényletig ráadásul Klára is az udvarban maradt, apja nem távolította el a királyné és Kázmér közeléből: miért? És az is kérdés, hogy magán Kázméron miért nem állt bosszút Felicián, hiszen ő volt a főbűnös. (Kázmér sértetlen maradt és később lengyel király lett.)
A hivatalos indoklás szerint Zách azért támadt rá a királyi családra, mert Károly Róbert megelégelte garázdálkodásait, vérontását, és büntetésből valamilyen méltóságától megfosztotta. Tehát nem a lánya sérelmét, hanem saját sérelmét akarta megtorolni.
Érdekes viszont, hogy amikor a király megbüntette tettéért Feliciánt, más-más módon végezték ki annak két lányát: az idősebb, férjnél levő lányt egyszerűen csak lefejezték, Klárát azonban megcsonkították és lóháton végighurcolták az országban: miért? Ez mégiscsak jelzi, hogy lehetett Klára történetében valami igazság. Ujjait a királyné ujjaiért veszítette el, száját azonban azért csonkították meg, mert nem fékezte a nyelvét: nem bírta elhallgatni, ami vele történt.
Klára története már a 14. században szárnyra kapott: először egy olasz, majd egy német hegedűs énekelte meg, 140 évvel később pedig egy lengyel történetíró is lejegyezte.
A történetet nemcsak Arany János dolgozta fel: a 19. században számos festészeti és irodalmi műalkotásnak lett témája. Ugyanis mivel Károly Róbert idegen származású (Anjou, vagyis francia) király volt, Zách Feliciánban a romantika kora a külföldi elnyomás elleni önfeláldozó harc megtestesítőjét látta. Zách Klára pedig a női becsület és erény megtestesítője lett.
