Kölcsey Ferenc: Zrínyi második éneke (elemzés)

Cím: utal az előzményre, a tartalom fontosságára: Zrínyinek a múltból újra hallatnia kell a „hangját”. A cím azt is jelzi, hogy a vers szoros kapcsolatban áll Kölcsey első Zrínyi-versével, melynek címét – Zrínyi dala – utólag „hitelesítette” a költő e vers megírásával.

Szerkezet: a Zrínyi második éneke 4 szerkezeti egységre bontható fel.

• Az 1. egység (1. versszak) a Sorshoz való esengés: Zrínyi a végveszély érzetében eseng a Sorshoz a hazáért. Támaszt, gyámolítást, segítséget kér a végveszélybe jutott haza számára, melynek támadóit a kánya, kígyó, féreg metaforákkal nevezi meg.
• A 2. egység (2. versszak) a Sors válasza: számon kéri Zrínyitől, hogy a magyar miért másoktól várja a segítséget. A hazáját cserben hagyó nép megérdemli, hogy elvesszen. A haza gyáva fiai miatt fog elpusztulni.
• A 3. egység (3. versszak) Zrínyi esedezése szánalomért. A haza önálló életre kel egy valóságos anya képében, akire saját gyermeki támadnak rá, és nincs, aki segítsen rajta.

Zrínyi indulatosan kér pusztulást a jelenlegi magyarokra („Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek.”) Pusztuljon el a rút faj („öngyermeki” – a nyitó strófa metaforáival azonos!), de a hazának meg kell maradnia. Talán a felnövekvő „jobb fiak” áldozatkészek lesznek, de ebben sem tud igazán hinni Kölcsey.

• A 4. egység (4. versszak) a Sors kemény, könyörtelen ítélete. Nem szánja meg a nemzetet, az elkövetett bűnökért bűnhődni kell. A törvény beteljesedik, a hazának el kell pusztulnia. Az igék jelen időben állnak, de a várható jövőre utalnak.

A Sors teljes bizonyossággal állítja, hogy a magyarság saját bűnei miatt el fog tűnni a történelem porondjáról. A nemzethalál bekövetkezik, és „más hon áll a négy folyam partjára” (az akkori Magyarország szimbóluma a négy folyó: Duna, Tisza, Dráva, Száva). A szép jövő csak más hazával és más néppel lehetséges (a magyarok eljátszották az esélyüket).

Dermesztő ez a jóslat, különösen azért, mert részben beteljesedett (Trianon által), de Kölcsey nem volt látnok, ő csak a nemzeti felelőtlenségből, tespedtségből, morális közönyből akarta felrázni a magyarságot.

Értelmezés: A Zrínyi bőrébe bújt költő a végveszélyt érezve a Himnusz kérlelő, esdeklő hangján fordul a Sorshoz segítségért és oltalomért: arra kéri, legyen óvója, irányítója, vezetője a népnek, a hazának. A hazát megszemélyesíti, emberi cselekvéseket rendel hozzá (vérkönnyeket sír, nyög, védtelenül küzd stb.). Érzékelteti, hogy az ország a végveszély óráit éli.

A továbbiakban a szenvedő haza önálló életre kel, egy valóságos anya képévé nemesül (ez kedvelt metafora volt a romantikában). Hogy mitől szenved, azt a költő nem írja le konkrétan, csak a szenvedés rettenetes nagyságát fejezi ki halmozott metaforákkal, melyek kártékony állatok képében jelennek meg (kánya, kígyó, féreg).

A nemzethalál gondolatával viaskodik itt Kölcsey, hiszen látja, hogy a magyarság nem foglalkozik a hagyományaival, és nem a haladás felé vezető úton jár. Érzi, hogy bajban van az ország, mert a magyar nép önmaga és a haza ellensége: „A méreg ég, és ömlik mély sebére” sor érzékelteti, hogy belülről pusztul az ország, a méreg ugyanis belülről rombolja szét a testet.

Válaszában a Sors szemére hányja Zrínyinek a magyarok viselkedését: áldást adtam, segítettem népedet, felvirágoztattam hazádat, de szívet és lelket eltékozoltátok, elvesztegettétek a semmire, eljátszottátok. Megvolt a lehetőségetek, hogy harcoljatok a hazáért, hogy példát mutassatok hazaszeretetből, de nem tettétek: a hazátok sírba jut, mert saját gyermekei túlságosan önzők és gyávák ahhoz, hogy megvédjék.

Ez azt sugallja, hogy külső veszély fenyegeti Magyarországot: idegen támadás fogja elpusztítani, amiért gyermekei, a magyar nép nem védik meg.

Ezután két szónoki kérdés jön: „S másokra vársz, hogy érte vívni fognak? Önnépe nem lesz védfala?”, majd két olyan kijelentő mondat, vagy inkább felkiáltás, amely felháborodást és szemrehányást érzékeltet: „Szív, lélek el van vesztegetve rátok”, „védfalat körűle nem vonátok”.

Mindez rendkívüli érzelmi telítettségről árulkodik. Megrendültség, belső izgatottság érezhető ezekből a sorokból: mintha a Sors együtt aggódna Zrínyivel, a lírai énnel, holott a végső ítéletet már itt is kimondja Magyarországra: el kell pusztulnia („gyáva fajt szült, s érte sírba jut”).

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 5. oldalra!