Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség (elemzés)

A Hajnali részegség  3 szerkezeti egységre bontható fel.

Az 1. rész: a földön játszódik, éjjel háromkor. A hétköznapokkal, egy hétköznapi helyzettel indul a vers: a lírai én nem tud aludni, az ablakban áll és szemlélődik.

A vershelyzet ábrázolása:

• A költő életformája (cigaretta, kávé, alkotó munka), álmatlansága ezek következménye. A hétköznapok leírása.
• Kinéz az ablakon, leírással folytatja – saját problémái után másoké jut eszébe – kiábrándítóan szegényes, szánalmas az emberek sorsa. Életük gépies, sivár, részvétet keltő.

Az 1. egység a kiszolgáltatottságot, az elgépiesedést, az ürességet sugallja.

A 2. rész (68 soros) helyszíne az égbolt, pirkadat van. A „De” kötőszó fordulatot hoz: a beszélő figyelme más irányba fordul, a csillagos ég látványa lenyűgözi. Most már a lenti, hétköznapi szintről a fentire figyel.

• Gyermekkora idéződik fel a kék szín segítségével, asszociáció.
• Látomás: egy égi bál képe rajzolódik ki a lírai én előtt, fényár, pompa, búcsúzó vendégek. Itt a verssorok sokkal rövidebbek, a rímek az „amor sanctus” középkori himnuszainak csengettyűző rímeit idézik. A szecessziót visszaidéző, füzért alkotó költői képek és nyelvi bravúr (Szabó Lőrinc kifejezésével: „szótűzijáték”) jellemző.

Az égi bál misztikus élménye a karneváltoposzhoz kapcsolódik, ugyanis a karneváli ünnepségekre jellemző a gyönyörökben való tobzódás, az életöröm, a boldogság és a révületi állapot. Szimbolikusan a teremtés előtti ősállapothoz való visszatérést, az emberek eredeti összetartozását jelenti. Az orosz Mihail Bahtyin irodalomtudós szerint a karnevál és a nevetés toposza a félelem legyőzését szimbolizálja.

A beszélő gyermekként tekint az égboltra, képzelete szárnyal (a gyermeki látószöget jelzik a kifejezések: „szájtátva álltam”, „a boldogságtól föl-fölkiabáltam”). Ugyanakkor a látottakat a felnőtt értelmezi, ő tudja megérteni a látomást, amelyet megvilágosodás követ. A beszélő megérti a világot és önmagát.

A 3. rész újra a földön játszódik, virradat – hajnal. Egy titokra döbben rá a költő: az élet értelme maga a létezés, ki kell emelkedni a hétköznapokból, és a szépségeket észre kell venni. E szempontból robotoló élete kudarc.

Az utolsó versszakban ismét a jó baráthoz szól, ellentmondásos érzéseit, lelki megrendültségét gyónja meg. A zárlat egyszerre önfeledten boldog (mert rájött a titokra) és tragikusan boldogtalan (mert hamarosan meg kell halnia).

A zárlatban fogalmazódik meg a vers üzenete: a költőnek a lét értelmére adott válasza. Ezt a választ „vendégléttudat”-nak nevezi a szakirodalom. Lényege, hogy az emberi élet átmenet az otthontalanság és az otthonosság, az idegenség és az ismerősség között.

Ugyanakkor ez az átmeneti állapot nem negatív és nem tragikus dolog, pont ellenkezőleg: segít felülemelkedni azon a traumán, amit az élet végessége, a mulandóság, a halál gondolata okoz, segít meglátni az élet csodáit és áhítattal szemlélni a világot. Ezt a magatartást szakrális nyelvi fordulatok jelzik a versben, pl. „megtörötten földig hajoltam” (bűnbánat), „dalolni kezdtem” (hálaadó ének).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!