Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak, A jó palócok (elemzés)

Hová lett Gál Magda? – Bodok falu határában van egy kút, amelyből savanyúvizet lehet merni. Ez a kút a falu büszkesége, pedig nem kéne vele dicsekedniük, mert a kút népszerű találkahely lett, és sok bodoki lánynak esett ott folt a becsületén. Oda járnak korsóikkal vízért, s arrafelé várják őket a legények.

A bodoki lányok már elhíresültek a gyenge erkölcseikről, az olyanok miatt, mint Vér Klára és Péri Judit. Még a fiatalka, szégyenlős, szelíd kis Gál Magda is áldozatul esett a kút csábításának, amikor lókupecek jártak a vidéken, akik évente egyszer jönnek Bodokra felvásárolni a legjobb lovakat.

Volt köztük egy csinos fiatalember, Sás Gyuri, aki a pletykás Télné szerint kinézte magának „azt az éretlen gyereket”, vagyis Gál Magdát.

Magda szigorú nevelést kapott, az anyja valóságos házisárkány. Özvegy Gálné észreveszi, hogy a lánya egy idő óta gyakran jár a kúthoz vízért, ráadásul a vasárnapi szép ruhájában, amit csak a templomba lenne szabad felvennie. Leveteti vele a ruhát, és figyelmezteti, hogy ha eltöri az új fehér korsót, akkor nagyon ellátja a baját. Akár haza se jöjjön.

Magda a kút felé igyekezve megtudja, hogy távozóban vannak a lókupecek. A kútnál Sás Gyuri rá akarja beszélni, hogy jöjjön vele. Magda tudja a többi lókupectől, hogy a fiatalember nős, ezért nem akar vele elszökni, visszaindul a vízzel.

Ám amikor búcsúképpen utoljára visszanéz, egy kiálló gerendában eltöri a korsót. Csuri bácsi, a bakter észreveszi és felajánlja neki, hogy előremegy kiengesztelni az özvegy Gálnét, nehogy Magda nagyon kikapjon otthon a korsó miatt.

Ekkor tűnik el örökre Gál Magda. Édesanyja a mai napig azt hiszi, hogy világgá bujdosott, mert eltörte a korsót, s nem mert hazajönni. A falubeliek tudják az igazat, de nem akarják az asszonyt megszomorítani. Gál Magda túl gyenge volt, nem tudott ellenállni a kísértésnek, s végül mégiscsak elszökött Sás Gyurival. Így őt is elítéli a falusi közvélemény.

Befejezés

A Tót atyafiak és A jó palócok prózavilágában érzékelhető Mikszáth ironizáló hajlama is, ugyanakkor az ősi életforma utáni vágyakozása is. Mindkét novelláskötet történetei azt sugallják, hogy az író nem hisz abban, hogy a világot meg lehet változtatni, hogy jobbá tehető, és kételkedik az ember által alkotott rendszerekben. Ugyanakkor a közösségi normákba vetett hitéről soha nem mondott le.