A 2. egység (10-12. strófa) önmaga állapotának leírása.
Ezek a strófák egy-egy kisebb egységet képeznek. A 10. strófa a beszélőt fenyegető bajokat mutatja meg, amelyek miatt segítséget kér a megszólítottól.
A 11. strófában a bajok leküzdésére irányuló szándék jelenik meg: a lírai én legyőzheti a bajokat egyrészt a címzett segítsége révén, másrészt a jog, a társadalom törvényeinek érvényesítése által.
A kard és a sisak képe archaikus mítoszok hőseire, a középkor keresztény lovagjaira is utalhat, ugyanakkor a vers sokkal erősebben kötődik az 1950-es évekbeli modern polgári korhoz, mint a régmúlthoz: számos konkrét utalás is található benne a szocializmus korára és célkitűzéseire.
A héroszképzet tehát valójában nem eltávolítja a verset a keletkezés idejétől, hanem közelíti hozzá. A költő a jelszavakat kéri számon a szocialista vezetéstől: a „tiéd az ország, magadnak építed” jelszót, valamint a „minden hatalom a dolgozó népé” törvényét, amit alkotmányban is rögzítettek. A beszélő azért indul a harcba, mint egy középkori lovag, hogy rábírja a hatalom bitorlóit e törvények betartására. Ugyanaz a célja, amiért 1956 októberében is folyt a küzdelem.
A 12. strófában a „vér s korom” képe utal a forradalom napjaira. A bukás, a sikertelenség tapasztalata is ott rejlik a segítségkérés mögött. A záró szakaszban található feltételesség pontosan azért van ott, mert az ideális állapot még csak képzeletben létezik.
A héroszi szerepre készülő lírai én segítségért fohászkodik a vers címzettjéhez, de a költemény tanúsága szerint nemcsak önmagát kell megerősítenie, hanem a szeretett személyt is. Hiszen a „napvilág lánya”, a „lángölű lény” időközben „béta-sugárban reszkető” áldozat lett, betegségét, hervadását vissza kellene fordítani.
Tehát ami első ránézésre csak önerősítő varázséneknek látszik, az valójában nemcsak önmagát, hanem a társat, a párját is erősíti. A felszólítás azért olyan emelkedett és határozott, mert mindkét személyre vonatkozik.
A Himnusz minden időben verselése időmértékes. Szabályos 4 soros jambikus versszakokból áll (tagoló jelleggel, keresztezetten jambikus), a refrénben dallamosabb anapesztusi ritmust találunk, rímelése: a a a b.
