Első magyar nyelvű fennmaradt versünkben már tudatosan alkalmazott költői eszközöket találunk:
- hasonlat (véred hull mint a víz, édes mint méz)
- ellentét („Valék siralom-tudatlan./ [Most] Siralomtól süppedek”)
- ellentétező párhuzam (mondattanilag vagy ritmikailag azonos szerkezet ellentétes jelentéstartalommal párosul, pl. „Türvéntelen”-„Biüntelen”)
- fokozás, halmozás („fogva, huzogatva, / öklelve, kötve / ölöd”),
- figura etymologica avagy szótőismétlés (világ világa, virágnak virága)
- alliteráció (belső búja, világ világa, virágnak virága, keserűen kínzatol, vas szegekkel veretel)
- megszemélyesítés (végy halál engemet)
- indulatszavak (ó nekem)
- szó-és szerkezetismétlések („te véred hullása / én keblem alélása”)
- megszólítás kicsinyítő képzős, birtokos személyjeles alakban (urodum ’uracskám’, fiodum ’fiacskám’)
A régi irodalmi nyelvben gyakori stilisztikai forma volt az, amikor egy szó önmagával alkot birtokos jelzős szószerkezetet, ami a héberből került át a Vulgatába. Valójában egyfajta fokozást jelent, a szó fogalmi tartalmának a lehető legnagyobb mértékű teljességét. Tehát egyfajta túlzófok, felsőfok, pl. „halálnak halála” (=legszörnyűbb halál), „énekek éneke” (=leggyönyörűbb ének), „hiúságok hiúsága” (=legnagyobb hiúság), stb. Az Ómagyar Mária-siralomban a „világ világa” jelentése: legragyogóbb világosság, fényesség.
Retorikai eszközök: megszólítás („Zsidó, mit téssz”), felkiáltás („Ó én ézes urodum”), felszólítás („Sirou anyát teküncsed, / Búabeleül kinyuhhad!”), hiányos mondatok („Választ világomtól / Zsidó, fiacskámtól, / Édes örömemtől”)
A szöveg betűhasználata nem egységes, hiszen nem voltak még kialakult helyesírási szabályok. Például a „v” hangot hol „v”, hol „u”, hol „w” jelöli: „viragnac uiraga” (virágnak virága), „walast” (választ). Nagyon ingadozik a szöveg a betűjelölés tekintetében.
A vers beszélője Mária, Jézus Krisztus édesanyja. Ő az első magyar vers lírai énje, aki E/1. személyben szólal meg, ezzel is elősegítve, hogy az olvasó könnyebben beleélje magát a szenvedő anya helyzetébe.
A szerzőnek is jó beleérző képessége lehetett, mert hitelesen közvetíti, hogy mit érezhetett Mária akkor, amikor Krisztust keresztre feszítették. Úgy van megírva a szöveg, mintha Mária mondaná, és teljesen átélhető.
Erősen eltér a középkori misztikus Istenanya-kultusztól, mivel a fájdalomnak nagyon is evilági, emberi megfogalmazását adja. Elrugaszkodik a középkor gondolatától, miszerint az ember vállalja örömmel a földi szenvedést a túlvilági boldogság reményében. A Bibliában gyökerező szenvedéstörténet itt nagyon is humánus színezetet kap, és nagyon líraivá válik.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
