Az Ómagyar Mária-siralom 6 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1-2. versszak) mindjárt a szenvedéstörténet (passió) alapmotívumát szólaltatja meg. Az Istenanya, Mária elviselhetetlen fájdalmát sírja el. A vers egy ellentéttel indul: Mária eddig nem ismerte a siralmat, most eleped a bánattól.
Az első sor tagadására („Volék sirolm-tudotlon”) a következő két sor párhuzama („Sirolmol sepedik, / Búol oszuk, epedek”) felel.
A 2. versszak magyarázatot ad, miért szenved Mária: a zsidók elválasztották egyetlen fiától, élete örömétől, Jézus Krisztustól. Mária együtt szenved fiával, annak fájdalmait, kínjait, megaláztatásait a magáénak érzi.
A 2. egység (3-7. versszak) során Mária felváltva hol a fiához, Jézushoz beszél, akit anyai becézgetéssel szólít meg, hol pedig saját bánatát, szenvedését zokogja el. Szavait átitatja az anyai szeretet érzése.
A 3. strófában megszólítja Jézust, akit urának nevez („Ó én ézes urodum”). Itt szakad fel elemi erővel a panasz, a jajszó a kétségbeesett Istenanyából, aki a bánattól már a bágyadt féleszmélet állapotába jutott.
Fiához könyörög irgalomért, aki Isten Fia, és akit Mária arra kér, hogy ne nézze tétlenül édesanyja fájdalmát, vigasztalja meg bánatában, enyhítse keservét, kínjait („Sirou anyát teküncsed, / Búabeleül kinyuhhad!”).
A szenvedéstörténet eredetileg misztikus légköre itt a versben emberivé válik, a humánum szférájába ereszkedik le. Szűz Mária itt nem az „ég királynője”, hanem csak egy síró anya, aki fia testi szenvedésének enyhítéséért rimánkodik.
A következő strófák újabb és újabb nézőpontokból tárják fel Mária lelki szenvedését, mutatják meg érzelmeit. A 4. versszakban a fájdalom külső megnyilvánulásait látjuk: könny, bútól elnehezülő mellkas szív): „Szemem künyüel árad, / Én junhum buol fárad”.
Az 5. strófa a latin eredetiben is és a magyar szövegben is stilisztikai bravúrt tartalmaz. Nem azért, mert az alliteráció és a figura etymologica („Világ világa, / Virágnak virága!”) ritka lett volna a középkori liturgikus szövegekben, hiszen mindkettőre számos példa akad a latin és a magyar kódexekben is.
Ez a strófa azért különleges, mert mind a 4 sora alliterációra épül, így szinte zenél maga a szöveg, és ez az akusztikai jelenség teljes összhangban van a strófa tartalmával. Tehát a gondolatrimus és a zeneiség harmonikus egységet mutat.
A „világ világa” itt fényességet, világosságot jelent, azaz Jézus a legnagyobb világosság, a legnagyobb fény, a „virág virága” természeti szépséget jelent, vagyis Jézus a természet legszebb teremtménye. Láthatjuk: fény és szín, az értékek maximális foka jelenik meg az 5. strófa első két sorában. Nemcsak azért, mert egy édesanya mondja a fiáról, aki joggal lehet elfogult, hanem mert Jézus egyébként is maga a Tökélesség, ő mint Isten Fia a legnagyszerűbb teremtmény, aki valaha megjelent a földön.
Ezzel a csodálatos képpel, Krisztus szépségének, fényének érzékeltetésével merőben ellentétes a következő két sor jelentése: ezt a csodálatos teremtményt a zsidók keresztre feszítik, vas szegeket vernek kezébe-lábába („Keserüen kinzatul, / Vos szegekkel veretül”). Ebben a két sorban az a mérhetetlen kín fejeződik ki, amit az emberi húsba beletépő fájdalom okoz.
A kontraszt aligha lehetne nagyobb, mindez egyetlen strófán belül, ebből ered a hatás: a szöveg által keltett feszültség. Ezzel tudja sikeresen érzékeltetni a költő, hogy milyen igazságtalan tett volt Jézus megfeszítése. Ez egy páratlan tömörséggel előadott drámai esemény, amelyet már állandósult, „előélettel” rendelkező szókapcsolatok fejeznek ki, melyek itt egyedi, egyszeri sorrendbe vannak rendezve. Az 5. strófa nemcsak formai remeklés, hanem a vers érzelmi tetőpontja is.
Az ellentét folytatódik a 6. versszakban is, amely a megszégyenített, meggyalázott szépségről szól. Mária előbb becézgetőn megszólítja fiát, aki olyan édes a szívének, mint a méz, aztán Krisztus szenvedésének oktalanságát érzékelteti egy hasonlattal: „Szegényül (szégyenül?) szépségüd / Vírüd hioll vizeül.” Vagyis Krisztus vére úgy hullik, mint az (eső)víz.
A 7. versszak Mária soha nem enyhülő bánatáról szól, melyet a Szűzanya első személyben fejez ki nekünk.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
