A 3. egység (8. versszak) témája az önfeláldozó szeretet. Mária a saját életét kínálja fel cserébe gyermeke életéért. Szíves-örömest meghalna, ha ezzel fiát megmenthetné.
A 4. egység (9. versszak) Lukács evangéliumának 2. könyvére utal, az „igaz és istenfélő” Simeon szavaira (aki addig nem halt meg, amíg nem látta a Messiást). Simeon Jeruzsálemben megjósolta Máriának, hogy fia nagy dicsőséget fog hozni Izraelnek, de sokan ellene támadnak majd, és emiatt Máriának a „bú éles tőre” fogja átjárni a szívét. Mária most visszaemlékszik erre és elismeri, hogy Simeon jóslata beteljesedett: valóban érzi azt a „bútőrt”, amelyet Simeon „ígért” neki.
Az 5. egység (10. versszak) a kínzás és az elválás fájdalmát fejezi ki. Ez a költemény legvitatottabb és legnehezebben értelmezhető strófája. Egy fájdalmas felkiáltással indul („Tüüled válnum”), melyben anya és fiú egymástól való elszakadásának tragikuma feszül. Ez gyakori közhely kódexirodalmunkban.
A következő sor („De nüm valállal”) nem egyértelmű. Sok vitát váltott ki a „valállal” szó: mit jelenthet? Valósággal? Vagy a létige valamelyik alakváltozatáról van szó? Utóbbi esetben az első két sor jelentése: „Elválnék tőled, de nem élve”, vagyis az anya fiával együtt akar meghalni, a közös halál magasztos gondolatát fogalmazza meg.
Ma valahogy úgy mondanánk: ha már el kell szakadnunk egymástól, akkor legyen, elválnék tőled, de nem úgy, hogy téged megkínoznak és megölnek, nem úgy, hogy te meghalsz, én pedig nem.
A 6. egység (11-13. versszak) fájdalmas kérdések és felkiáltások sorozata. Mária Jézus kínzóihoz szól, a szenvedő anya kegyelemért könyörög fia részére, vagy ha nem kímélik meg Jézust, akkor ő is osztozni akar fia sorsában, halálában. Az igék halmozása fokozza a mozgalmasságot.
Újabb és újabb szókapcsolatok fejezik ki a vers alapgondolatát: az anya fiával együtt akar szenvedni, fiával közösen akarja elviselni annak kínjait.
A zárlatban kitör belőle a tébolyult anyai sikoly: azt kéri, ha már nem mentheti meg egyetlen fiát, ha nem kegyelmeznek Jézusnak, akkor őt is öljék meg fiával együtt. Mária önfeláldozó szeretetét jelzi, hogy ha lehet, szeretné fia helyett vállalni a halált.
Az Ómagyar Mária-siralom változó hosszúságú sorokból áll és ritmusa is változó, követi a rapszodikus gondolatmenetet.
A rímek is változatosak: találhatunk benne páros rímet (a a b b), bokorrímet (a a a) és félrímet (x a x a) is. Ez arra utal, hogy legelső fennmaradt versünkben már tudatosan alkalmazták a rímeket, amelyek nemcsak a hangzás miatt voltak fontosak, hanem a tartalom felerősítésében is: nyomatékosító szerepük volt, bizonyos szókapcsolatokat kihangsúlyoztak.
Az ütemhangsúlyos (magyaros) verselés ősével találkozunk a szövegben, amelyet „éneklő verselésnek” nevezünk: a hangsúlyt adó és lezáró szerkezet ritmust, lüktetést ad a versnek. A magyar hangsúlyos ütemben a hangsúlytalan szótagok száma ekkor még kötetlen volt, ami nagyobb szabadságot adott, változatosabb sorok létrehozását tette lehetővé.
Az eredeti latin vers, amely mintául szolgált a magyar szöveghez, kétsoros, sorai két ritmikai egységre oszlanak, így a magyar szerző is végig kétütemű sorfajban írta meg a maga költeményét. A vers kötetlen szótagszámú, ami a magyar hagyománynak felel meg.
