Az Ómagyar Mária-siralom műfaja planctus, siralomének, siratóének, szekvencia. A vallásos siraloménekek formája kevéssé kötött, témájuk azonban egyértelműen meghatározott. A mélyen vallásos érzelmeket azáltal fejezik ki, hogy a Krisztus halálát gyászoló Mária fájdalmát szólaltatják meg.
A Mária-siralmakban az anyai szeretet felmagasztosul, ez egy olyan emberi érzés, amely isteni magasságba emelkedik. Másrészt a keresztény vallás központi gondolata, az önfeláldozás vállalása emberközelibb, átélhetőbb lesz az egyszerű hívó számára is.
A költeménynek eredetileg nem volt címe, ma ismert címét az utókor (a vers felfedezője) adta. A cím első szava a nyelvre utal: a vers szövege ugyanis a magyar nyelv egy régebbi állapotában íródott (ómagyar). A cím további része a műfajt nevezi meg (siralom, siratóének).
Az Ómagyar Mária-siralom témája Mária lelki gyötrődése, az anyai fájdalom kifejezése. Ez a középkori keresztény költészet jellemző témája volt. A vers hangneme ennek megfelelően bánatos, fájdalmas, de fennkölt is egyben. Fontos jellemzője a felfokozott, heves érzelemkifejezés, amely zaklatott lelkiállapotra utal.
Mutat némi hasonlóságot a természeti népek ősi, máig eleven hagyományával, azokkal a pogány siratókkal, melyekben a halott hozzátartozója a szeretett személy elvesztésén érzett fájdalmát fejezi ki.
Mária fájdalmát az okozza, hogy fiát, Jézust elítélik és keresztre feszítik. Egy anya számára fia szenvedését és kínhalálát látni a legszörnyűbb dolog a világon. Ez az érzés örök érvényű: kortól és helytől független, s az első ránk maradt magyar nyelvű költeményben tökéletes lélektani ábrázolást kapunk róla.
Mária bágyadt, a fájdalomtól már félig alélt állapotban van, mégis háromszor tör fel belőle megújuló erővel az anyai fájdalom jajszava, amely mindig valamilyen más fordulattal nyilatkozik meg. Úgy érzi, amíg ezt meg nem kellett élnie, nem is ismerte a szenvedést („Volék sirolm tudotlon” = siralom tudatlan voltam, mondja magáról, azaz nem ismertem eddig a bánatot).
A tehetetlenség, a kétségbeesés és a lelki fájdalom, a gyötrődés jól nyomon követhető a versben, átérezhető, hiteles, átélhető. A szerencsétlen anya hiába keres olyan emberi lényt, aki megkönyörülne rajta és fián, hiába kiált irgalomért.
Az Ómagyar Mária-siralom szövegét eredetileg folyamatosan – strófákra tagolás és központozás nélkül – írták. Később azonban az irodalomtudósok versszakokra bontották a művet, így az olvasó strófákra tagoltan ismerheti meg.
Alapmotívumok:
- ősrégi toposzok
- „világ világa”= világ(osság), fény – az emberi élet boldogságjelképe, de itt az anya-gyermek kapcsolatra is utalhat
- „virág virága” – a virág egyetemes szerelem-és mulandóságjelkép, valamint életszimbólum.
- keresztény jelképek
- fény – keresztény szimbólumként az isteni kinyilatkoztatást, az üdvösséget és a hitet jelenti. János evangéliumában olvashatjuk: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, övé lesz az élet világossága.” Így a hajdani olvasóknak a fény motívuma nyilván Krisztust és az ő követését is jelentette.
- virág – a keresztény szertartásrendben Mária jelképe a rózsa, a liliom és az ibolya, Jézus jelképe pedig a pálmaág.
Tehát a vers virágmetaforája jelképezheti mind az anya és a gyermek, mind az Istenanya és Krisztus viszonyát. Ez a kettős értelmezhetőség kitágítja a vers jelentéskörét, hiszen nemcsak egy anya fájdalmáról szól, hanem az egyetemes megváltásról is, amelyet Krisztus kereszthalála által nyert az emberiség.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
