biblia evangélium példázat

Jézus szolgálatának első szakaszában, melyet János evangéliuma örökít meg, nem találkozunk példázatokkal. A példázatokat főleg a szinoptikus evangéliumokban találjuk, mégpedig jellemzően Jézus szolgálatának második szakaszában valamint közvetlenül a kereszthalála előtti időszakban tűnnek fel.

Jézus példázatai témájuk szerint több csoportra oszthatók:

1. magvetés és lelki növekedés
2. az elveszett ember iránt megmutatkozó isteni szeretet
3. az ember válasza isten szeretetére (megbocsátás, imádság, irgalmasság)
4. anyagi és lelki javak felhasználása
5. az isteni igazságszolgáltatás és az üdvösség feltételei

Miért volt szüksége Jézusnak példázatokra a tanításai átadásához? Azért, mert a legszélesebb tömegeket akarta megszólítani. Hallgatóságában voltak tudós emberek, törvényt ismerő papok, írástudók, de voltak egyszerű emberek és olyanok is, akik a társadalom perifériájára szorultak, pl. vámszedők vagy paráznák.

Jézusnak olyan módszert kellett alkalmaznia, amely alkalmas rá, hogy ilyen vegyes hallgatóságból mindenkit megszólítson vele. Mivel a példázatok a hétköznapi életből kiinduló történetek, a hallgatóság a tanítás elhangzása után, mindennapi tevékenységét végezve gondolkozhatott rajtuk, mélyebben megérthette őket, s végül alkalmazhatta személyes életében.

A másik ok, ami miatt Jézus példázatokat alkalmazott, a nép lelki tompultsága volt: másképp nem tudták volna befogadni a tanítást („Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták.”)

A példázatok által való tanítás módszerét egyébként nem Jézus alkalmazta elsőként, már Jézus korát megelőzően is elterjedt tanítási forma volt nemcsak a zsidó tanítók körében, hanem a környező kultúrákban is.

A példázat célja tehát a tanítás, ami lehetséges egy történet elmesélésével és a hozzá fűzött magyarázattal, de lehetséges szóképekkel, eseménysor nélkül is.

Míg az Ószövetségben a Példázatok könyve (amit Salamonnak tulajdonítanak) röviden, tömören fogalmaz meg életbölcsességeket, történetmesélés nélkül, addig az Újszövetségben Jézus úgy teszi érthetőbbé tanítványai számára tanításait, hogy egy érdekes történetbe csomagolva, példázatként adja át nekik (és legtöbbször magyarázatot is fűz a történetekhez). Ilyen tanulságos történet pl. az irgalmas szamaritánus.

De használ Jézus hasonlatokat (pl. „Isten országa olyan, mint…”), metaforákat, allegóriákat (pl. „én vagyok az élet kenyere”) és közmondásokat (pl. vak vezet világtalant) is.

Az újszövetségi példázatok mindig valamilyen közismert dologból, egy életszerű helyzetből indulnak ki és általában egy fontos mondatra vagy fontos mondat köré épülnek. Képeiknek, motívumaiknak sokszor másodlagos jelentése van (pl. a mag valaminek a kezdete, mert valami kinő belőle).

A mag isten igéjét jelképezi A magvető példázatában, aki különböző helyekre szórja a magvakat, így nem mind kel ki: amit az útszélre hány, azt elragadják a madarak; amit köves talajra, az a nap hevében gyorsan kikel, de könnyen el is szárad, mert nincsenek mély gyökerei; amit szúrós bogáncs közé, az nem tud kifejlődni, mert a gaz elveszi tőle az éltető táplálékot és eltakarja előle a napfényt. Termést csak akkor hoz a mag, ha jó földbe hull.

Ugyanez a helyzet Isten igéjével. Amikor útszélre hintik, olyankor valaki hallja Isten igéjét, de nem érti, és ahogy a madarak az útszélre vetett magot, úgy rabolja el szívéből isten igéjét a gonosz. Amikor köves talajra hull az ige, olyankor az illető hallja és érti is, de nem vet mély gyökeret isten tanítása a szívében. Amikor tövisek, szúrós bogáncsok közé szórják az igét, olyankor a világi gondok elfojtják az isteni tanítást a lélekben. Isten szava is csak akkor csírázik ki, ha jó földbe hull.

Maga Jézus fűz részletes magyarázatot a példázathoz, hogy mindenki megértse. A magok elvetése, az ültetés teljesen hétköznapi tevékenység volt, amit mindenki ismert, így a példázat hallgatói könnyen tudtak azonosulni a történettel. A magvető egyértelműen Jézus ebben a példázatban.

A magvető példázatához hasonló, rövidebb példázatok: A magától felnövekvő mag, A mustármag, A kovász, A szántóföldbe rejtett kincs, Az igazgyöngy, A tengerbe vetett halászháló.

Egy másik fontos példázat, a szívtelen szolgáról szóló történet azt példázza, hogy meg kell tudnunk bocsátani másoknak. Az uraság elengedi a szolga adósságait, de a szolga nem engedi el azoknak az adósságait, akik neki tartoznak, ezért az uraság megvereti. Isten megbocsátja bűneinket, mi is bocsássunk meg egymásnak!

Az Újszövetség egyik legszebb példázata A tékozló fiú története, amely Lukács evangéliumában olvasható.

A jegyzetnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!