Petőfi megmondja, hogy mire lenne szükség, sajtószabadságot követel, mert anélkül nincs tájékoztatás:
Hiába minden szép és jó beszéd,
Ha meg nem fogjátok az elejét,
Ha a kezdetnél el nem kezditek…
Sajtószabadságot szerezzetek.
Sajtószabadságot, csak ezt ide!
Annak a nemzetnek, amelynek a sajtószabadság nem adatik meg, dúskáljon bár minden más földi jóban, valójában nincs semmije: „Azon nemzetnek koldus a neve.” Viszont ahol van sajtószabadság, ott gazdag a nemzet, még akkor is, ha rongyokban jár és nyomorban tengődik, mert annak a nemzetnek van jövője.
Azt írja, hiába akarunk haladni, hiába szabad a lábunk, ha a szemünk be van kötve, akkor gödörbe megyünk.
Ahol a szellem, az ész rabláncra van verve, ott nincs szabad nemzet, ott a nép nem emelheti fel büszkén a fejét. Ha a szellemet megbéklyózzuk, és olyanná tesszük, mint a láncra vert kutya, akkor pont azt az erőt semmisítjük meg, amely védeni tudná a hazát, és amely így csupán a láncát harapja, nem a haza ellenségeit.
Petőfi szerint a rabszolgánál szolgaibb módon élünk, mert nincs sajtószabadság. Nem vagyunk szabadok, ha annak is hisszük magunkat.
A közhangulat és a cenzúra számára még koraiak voltak Petőfi szavai, csak kevesen szívlelték meg őket.
