A 4. egység (6. versszak) a zárlat, amely akár a refrén részletesebb kifejtése is lehetne: egy önálló óda az elégiában, azt is mondhatnánk, hogy a szerelem himnusza. Itt a szerelem úgy jelenik meg mint az emberi élet legfőbb értelme.
Az „Áraszd rám a fényt és a melegséget” sor arról tanúskodik, hogy sötét a világ, amely körbeveszi Petőfit. Már nem ragyog a szabadság csillaga, már nem a világszabadságot jósolja a költő, hanem sötét felhőket lát hazája és saját sorsa fölött is. És ebben a sötétségben a szerelem lesz a mentsvára.
A mindenben csalódott, politikából kiábrándult költő életében ez az egyetlen érték maradt, amely minden veszteséget pótol. Mitikussá nagyítja fel a szerelem érzésének fenségességét, megváltó erejét, s a romantika minden szenvedélyével és végletességével magasztalja.
Ebben az érzésben az a legfelemelőbb, hogy kölcsönös. Így akár örök erőforrás is lehet a számára: „Nappal napom és éjjel csillagom”.
A vers formailag jellegzetes: áradó, nagy lélegzetű versszakok követik egymást. Octávákból (8 soros strófákból) áll, a refrén tagolja, összeköti, egybefűzi. Csak az utolsó refrénben van egy váltás: Petőfi itt „csillagom”-nak nevezi Júliát (eddig végig „angyalom”-nak nevezte). Ez a vers utolsó szava, amelyet Petőfi a szóismétléssel és a rímhelyzetbe állítással is kiemel.
A „csillagom” metafora magába sűríti az éjszakai sötétséget is, hiszen a csillagokat éjjel lehet látni, de benne foglaltatik a sötétséget oldó ragyogás is, a csillagnak nem véletlenül „fényes” a jelzője.
Ebben az összefüggésben a „csillagom” mint kifejezés egy kicsit emelkedettebb, távolibb (ha végig „csillagom” lett volna, akkor nyilván az „angyalom” lenne megemeltebb, amikor a végén jön a váltás).
Az Itt benn vagyok a férfikor nyarában verselése ütemhangsúlyos, kétütemű tizenegyesek és felező tízesek váltakoznak benne. Ugyanakkor időmértékes is: gyorsan pergő jambikus lüktetést is érzékelünk. Rímszerkezete egyszerű, keresztrímes, ám a zenei hatást félrímek tompítják.
Őszintesége ad különleges varázst ennek a versnek: a mai olvasó is könnyen át tudja érezni, amit a költő érzett. Hiszen nem a géniusz, hanem az egyszerű, küzdő-szenvedő, vívódó, tépelődő ember jelenik meg benne, aki kudarcai és csalódásai ellenére is képes valamilyen értéket találni az őt körülvevő fenyegető, sötét világban. Soraiból mi is erőt meríthetünk, megvigasztalhat, amikor csüggedünk.
