Mivel éjjel-nappal a haza gondjai foglalják le a gondolatait, egyre nagyobb súlynak érzi saját népvezér-szerepét. Szerényen azt mondja, keveset tett a hazáért, de ennyi telt az erejéből. Másoknak több lehetőségük van, hogy valamit tegyenek, és még ennyit sem tettek…
Megszólítja a megszemélyesített hazaszeretetet, és arra kéri, hogy adjon neki egy kicsit több szabadságot: egy darabig most ne gyötörje őt, ne követelje az összes energiáját, erejét, idejét, hanem hagyja őt egy kicsit magánembernek lenni és élni az életét.
Szeretné kis időre elfelejteni, hogy polgár és kötelességei vannak a haza iránt. Itt van neki ifjúság, költészet, szerelem, és hogy ezek helyett a világszabadság foglalkoztassa, az kín is és teher is. Menekülni akar a feladattól, amit magára vállalt: hazaszeretet, szabadságharc ügye elől.
Petőfi mint polgár a hazának felelősségteljesen gondolkodó gyermeke. A munkás hazaszeretet tevőleges hazaszeretetet jelent: gond, utánajárás, mindent megszervezni.
Petőfi ugyanakkor költő is, a költészet istene vezérli, és most hanyagolja el a költészetet, e kegyes istennek fordítson hátat? Mint fiatalember szeretne az ifjúság, a tavasz, a költészet és a szerelem örömeinek élni, vágyakozik ezek után. A harcok önmagukban nem merítik ki minden vágyát, nem teljesítik ki az egyéniségét.
Nem is tud nemet mondani a fiatalság, a természet és a szerelem örömeinek, az utolsó strófában átadja magát ezeknek a „tündérek”-nek.
A Miért kísérsz… tulajdonképpen egy lélektani vers, egy lélektani történés bontakozik ki benne. Tartalmilag 3 szerkezeti egységre bontható:
Az 1. egység (1-2. strófa) kibontja a vershelyzetet. A vers kimondatlan előzménye, hogy a lírai én felfigyel saját hangulatváltozására és annak okát kutatja.
A vers kezdő soraiban már olyan kérdéseket tesz fel, amelyekből kiderül, hogy megfejtette ezt az okot: rájött, hogy megbomlott az egyensúly személyiségének alkotórészei között: nagyobb hangsúly esik a közéleti személyre, mint a magánemberre. A kérdések tehát álkérdések, valójában közlő funkciójuk van, habár a „miért” jelzi, hogy a költő részben valóban az okot akarja tudni.
A 2. versszak lényegében önigazolás: a költő a lelkiismeretét próbálja megnyugtatni azzal, hogy ő már többet tett a hazáért, mint a hatalmasok közül sokan. Miért van szükség erre az önigazolásra? Azért, mert azt a vágyat, hogy most egy ideig ne kelljen a haza ügyeivel törődnie, Petőfi nem érzi erkölcsileg helyesnek vagy elfogadhatónak.
A 19. századi közgondolkodás ugyanis a haza szolgálatát sokkal fontosabbnak tartotta, mint az egyéni boldogságkeresést és önmegvalósítást. Petőfi érezte ezt, hiszen az ő lelkében is pontosan ezért billent el a mérleg a közember javára a magánemberrel szemben. A versből kitűnik, hogy saját magát volt a legnehezebb meggyőznie arról, hogy egy kis időre hátat szabad fordítania a közügyeknek.
A 2. egység (3-5. strófa) azt a három örömforrást veszi sorra, amelyek arra csábítják a költőt, hogy szabaduljon egy időre a haza gondjaitól.
A 3. versszak a tavasz és a természet kínálta örömöket, a 4. versszak a költői tehetség kínálta örömöket, az 5. versszak pedig a fiatalság és a szerelem kínálta örömöket mutatja fel. Ezekre az örömökre vágyva szeretné a költő egy időre elfelejteni, hogy kötelességei vannak a haza iránt.
Petőfi először arra a természetes emberi érzésre hivatkozik, hogy nem szeretné elszalasztani az élet örömeit, aztán a 4. strófában érvel is: azt bizonygatja, hogy a költészet istenének kegyét nem viszonozhatja hálátlansággal, neki a költészet iránt és a saját tehetsége iránt is van kötelezettsége (ez a kötelesség az önmegvalósítás). Érvelése persze kedvesen, szándékoltan átlátszó.
A 3. egység (6. strófa) a zárlat: Petőfi megpróbálja lezárni a megszemélyesített hazaszeretettel (valójában saját lelkiismeretével) folytatott belső vitát. Az utolsó két sorban már nem is a hazaszeretethez beszél, hanem a 2. egységben „tündér”-rel azonosított örömökhöz, amelyeknek nem tud ellenállni. Azért fohászkodik hozzájuk, hogy „öleljék meg”, azaz ragadják ki elkeserítő helyzetéből.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
