Petőfi A vár és a kunyhó című Eötvös-mű alapképletét leegyszerűsíti, az epikus elemeket elhagyja (nincs szerelmi történet, az ellentétet nem kell érzelmi síkra kivetíteni), a románcból ódát csinál (erre utal az emelkedettebb, a vers végére áhítatossá váló hangvétel).
Eötvös ellenpontozó szerkesztésével szemben egyszerűen két részre osztja a verset: az első 3 strófa a palotáról, a második 3 strófa a kunyhóról szól.
Szakít az idilli ábrázolás módszerével is. Ami Eötvösnél büszke vár, az Petőfinél már csak gőgös palota. Ami Eötvösnél zöld rét közepén álló, hársfától védett, bájos lak, az Petőfinél lombos fák közé rejtőzve ínségét rejtegető, szerénykedő kunyhó.
A vers azonban elsősorban gondolatiságával, következetesen végigvitt eszméivel haladja meg elődeit: Eötvös románcát és annak epigonjait.
Merthogy gondolati költeményről van szó, amely azonban nem válik sem fennköltté, sem elvonttá. A palotát is és a kunyhót is a lírai én szemével látjuk, aki egyes szám első személyű beszélője a versnek, és folyamatosan jelen van a költeményben. Az ő indulata fenyegeti a palota lakóit és ő tartja szentnek a szegény ember küszöbét, melyen szívesebben lép be, mint a palota kapuján.
A palota is és a kunyhó is jelképpé válik a maga lakóival. Petőfi az ábrázolás során ellentétbe állítja őket egymással:
- a palota „kevélykedik” – a kunyhó „szerénykedik”
- a palota lakóit „gyémánt”, „cafrang” díszíti – a kunyhó lakóinak „nem kell szép öltözet”
- a palota lakóinak szíve „meztelen” – a kunyhó lakóinak szíve „szép”, „fényes”
- a palota lakói olyanok, mint a héja, amely más vérén hízik – a kunyhó lakói közül „jő mind, aki a / Világnak szenteli magát”
- a palotát a költő romokban szeretné látni – a kunyhóra a költő áldását adja
- a palotának meg vannak számlálva napjai – a kunyhóé a „végtelen jövő”
A két világ között áthatolhatatlan szakadék van, melyre ezek az ellentétek döbbentenek rá minket. Itt van a legnagyobb különbség A vár és a kunyhóhoz képest.
Eötvösnél van bizonyos sorsközösség a gróf és a jobbágy között (pl. a gyász érzése). Nála ugyanúgy magányosan áll a vár is és a kunyhó is, csak az egyik a hegycsúcsra, a másik meg a bérc alá épült, nála ugyanúgy meghal a gróf fia is és a jobbágy lánya is, csak míg az egyik rézkoporsóban fekszik, a másik „virágtakart födél alatt”.
Petőfinél szó sem lehet bármiféle közösségről, kibékíthetőségről. Ellentétei élesen feszülnek egymásnak, felfogását legjobban a héja és a kismadár példája érzékelteti. Ő a palota lakóinak nem kegyelmez és nem bocsát meg, hanem átkot szór rájuk, míg Eötvösnél a gróf kibékül a jobbággyal.
A különbség persze a két költő érzelmi beállítottságának is köszönhető, nem csupán politikai nézeteik okozzák. Eötvös verse dallamos, Petőfié kemény hangzású: lelki alkatuknak megfelelően.
Már a két költő szóválasztása is sokat elárul: Eötvösnél a vár „magányos”, „ősi” és „büszke”, Petőfinél a palota „kevély”, „gőgös” és „magas”. (Érdekes, hogy a kéziratban először „fényes” szerepelt „magas” helyett, de a költő áthúzta és átjavította „magas”-ra. Talán azért, hogy még véletlenül se lehessen pozitív értelemben felfogni… Más verseiben is pejoratív értelmű a „fényes” szó, ha egy palota jelzőjeként szerepel.)
Míg Eötvösnél a várat a „deli” úrfi és a „büszke” gróf lakják, addig Petőfinél a palota lakói hitvány emberek, és míg a gróf fia apjától várja a „szent” áldást, addig Petőfi a kunyhók népétől várja ugyanezt.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
