A végén a beszélő hangnemet vált. Keserű felkiáltásával féltékenységének ad hangot: azért irigyli a természetet, mert a növények érezhetik a szeretett nő közelségét, ő viszont nem. A természet közeli kapcsolatba kerülhet Laurával, aki az ő számára teljesen megközelíthetetlen.
Itt már negatív érzelem szólal meg, amely teljesen ellentétes az eddigiekkel. A lírai én szinte ellenszenvet érez a táj iránt, itt már szemben áll a természettel, hangja ellenségessé válik. Ezzel átértelmeződnek az előző strófák idillinek tűnő megnyilvánulásai.
Ugyanakkor úgy érzi, a természet túlságosan közömbös az ő heves, lángoló érzelmeihez képest. Így végül nem éri be azzal, hogy érzéseit világgá kiáltja.
A 2. egység (13-14. sor) a zárlat, amely csattanószerűen fogalmazza meg a fő gondolatot. A beszélő ráparancsol a kövekre: „lángoljatok, hisz lánggal égek én is!”.
Tehát az élettelen köveket is lángolásra szólítja fel, hiszen ő maga is lángol. Ha egyszer láthatták és érezhették Laurát, akkor nem maradhatnak ridegek és közönyösek. Az nem lehet, hogy valaki vagy valami ne kapjon lángra Laura közelségétől: még a köveknek is égniük kell, ha ő a közelükbe kerül.
A szerelmes ember gyakran érzi úgy, hogy a szeretett személy iránti vonzalma az őt körülvevő tárgyakat és a természetet is átjárja. El sem tudja képzelni, hogy a világot vagy a világban bárkit hidegen hagyhat az, ami őrá olyan erősen hat, ezért szinte követeli, hogy a környezete is érezze, amit ő.
Az embernek a természettel való kapcsolata ebben a versben többértelmű és nagyon újszerű is: először gyöngéd szeretet jellemzi, aztán hirtelen feltámadó féltékenység, majd végül azonosulás (hiszen az átlelkesített természetet lényegében arra szólítja fel a beszélő, hogy azonosuljon az ő érzéseivel).
A Laurával való testi közelségért az elemeknek meg kell fizetniük: ők is lángoljanak, szenvedjen a természet is azoktól az érzelmektől, amelyektől a lírai én szenved. A záró sorban található erélyes felszólítás közvetetten szerelmi vallomás is Laurának, udvarló gesztus és a nő iránti hódolat kifejezése.
A versforma szonett: 14 sorból és 4 versszakból áll. Az első két versszak 4-4 soros, a harmadik és a negyedik strófa pedig 3-3 soros. Rímképlete megfelel a petrarcai szonett rímképletének: abba abba cdc dcd.
ejj de jó