Radnóti Miklós: Első ecloga (elemzés)

Címe műfajjelölő. Radnóti Vergilius mintájára egy 10 eklogából álló sorozatot szeretett volna írni, de korai halála miatt csak 7 készülhetett el. Ezeket sorszámmal különböztette meg egymástól (a 6-os szám kimaradt, így a 8-as az utolsó). Az első megfelel a klasszikus eklogaformának.

Az ekloga eredetileg szemelvényeket jelent, hiszen Vergilius maga is bukolikus, idilli verseiből válogatott 10-et, ezt jelentette meg Eclogae, azaz Szemelvények címen. De ez a szó megmaradt a műfaj jelölésére is (pásztorének).

Az ekloga szó Vergilius (Kr. e. 70-19) Eclogae című művéből származik, amely eredetileg szemelvényeket, válogatásokat jelent. Vergilius ebben a műben Theokritosz (Kr. e. 3. század) szicíliai görög költő bukolikáit (párbeszédes pásztori költeményeit) honosította meg a római költészetben.

Theokritosz hagyatékában 31, hexameterben írt rövid költemény maradt fenn, amelyeket eidüllionnak („képecske”) neveztek, ebből származik az idill szó. A bukolikák ilyen idillek, de Vergilius óta az ekloga szót műfaji megnevezésként is használja az utókor a bukolika helyett.

Az Első ecloga párbeszédes formájú költemény. A pásztor és a költő beszélget, így kapcsolódik a vergiliusi világhoz. Idilli tájat szerető személyek beszélgetése folyik.

A költő és a pásztor dialógusa ellentétekre épül. A Pásztor és a Költő Radnóti két énje, s a párbeszéd valójában monológ, amely Radnóti aggodalmát, keserűségét mondja el, de megfogalmazódik benne a költői szerep is: írni, akárhogy kavarogjon körülötte a világ. A költőt semmi nem tántoríthatja el az írástól, ahogy a prófétát sem a tanítástól.

A vers hangulata az idill és a zűrzavar képeinek váltakozását követi. Bukolikus idillel indul: rigók szava, zajjal teli erdő, ébredő természet, mindez a derűt, a nyugalmat, a szerelem boldogságát ígéri. Mégsem ez következik.

A csalódás, kiábrándulás szólal meg már az elején, mert ez nem igazi tavasz. A fagyott tócsa ellenségesen vicsorít, a kis tulipánok elfagytak. Április van, a legszeszélyesebb hónap, a bolondok hónapja.

Radnóti megsejteti a képekben az embertelenséget, a szörnyűséget, a kegyetlenséget. A költő nem is szomorú, csak undorodik a világtól, és ennek okait a pásztor kezdi felfejteni, említve a közelmúlt tragikus eseményeit. A halál tudata miatt meglehetősen nyomasztó lesz a vers.

Utalásaiból (a Pireneusokban dörgő ágyúk képéből) egyértelműen a spanyol polgárháborúra s annak áldozatára, Federico Garcia Lorca (1898-1936) költőre ismerünk, de felbukkan benne a vers megírása előtti évben elhunyt József Attila neve is.

A párbeszédes forma indokolttá teszi, hogy a tudott és a nem tudott dolgok így merülnek fel benne. Először a tömegek sorsát mutatja meg Radnóti, után következik az egyén sorsa, García Lorca halála. A költőtárs mártírhalála a költők és maga Radnóti halálát vetíti előre. De a halál tudatánál is rosszabb a számára, hogy műveik is velük együtt fognak elpusztulni, hogy elfelejtik őket.

És nemcsak a spanyol költő, hanem „a drága Attila” is meghalt, ezzel József Attila tragikus sorsára utal. Ő sem menekült el, csak nemet intett. Nem elfutott előle, nem mentette az irháját, hanem csak nemet intett erre az életre: elég, nem kell ez a világ. Itt tehát már közvetlen, személyes kapcsolat is megjelenik, s a figyelem a költő életére, művészetére, jelenére és jövőjére terelődik.

Kifejezőeszközök: hasonlat, ellentét, mondatismétlés. Kis apró képekben villan föl Radnóti igazi nagysága (pl. az utolsó versszak utolsó 2 sora, gyönyörű dallama van, hexameteres és alliterál is).

Retorikai jelleget ad a műnek a kérdések és válaszok váltakozása a szövegben.

Az Első ecloga verselése időmértékes, hexameteres (a műfaj szabályainak megfelelően).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!