Berzsenyi Dániel portréja, versei: A magyarokhoz I., A magyarokhoz II., Osztályrészem, Levéltöredék barátnémhoz, Búcsúzás Kemenes-Aljától

Az elemzés vázlata:

  • Bevezetés (a vers keletkezésének körülményei, életrajzi háttere)
  • A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
  • A cím értelmezése és a műfaj kérdése: episztola vagy elégia?
  • Személyesség és önmaga lélektani elemzése
  • A vershez köthető stílusirányzatok
  • A vers formai jellemzői (verselés, szerkezet), hangvétele és zeneisége
  • A vers értelmezése
  • A mű jelentősége

 

 

Másik, rövidebb elemzés ITT olvasható.

Beteljesületlen élet, megvalósulatlan vágyak költője volt Berzsenyi Dániel, akinek életét elsősorban a várakozás töltötte ki: várt a kortársak, a társadalom megértésére, elismerésére, várt egy lelki társra. Sok gondolata maradt kimondatlan, sok vágya maradt kiéletlen. Nem élhetett a költői hivatásnak, de még a „niklai remeteként” is tudott olyat alkotni, ami már a reformkorban hatással volt a társadalomra.

Berzsenyi életének nagy problémája a magányos, faluhoz kötött földesúri életforma szörnyű egyhangúsága, a rokonlelkekkel való tudós érintkezés hiánya, a szellemi társ és a városi életforma utáni hiábavaló sóvárgás volt. Felvilágosodott költőhöz méltatlan szellemi elszigeteltségben kellett tengődnie, kicsinyes napi gondok fojtogatták, amelyek végül eloltották a lelkében lobogó égi tüzet is.

Kitűnő gazda volt, kötelességét maradéktalanul ellátta, de mindennapi élete nem tette boldoggá. Esténként, amikor háznépe már lefeküdt, elhúzódott egy maga alkotta költői álomvilágba, a képzelődések országába, ahol versírással, olvasással vigasztalódott. Megoldhatatlan problémája egy idő után csüggedtté, kedélybeteggé, kiábrándulttá és melankolikussá tette. Falusi elvonultságában a „niklai remete” lelki társtalanságát, egész életének szomorúságát gyönyörű elégiákban verselte meg.

A Levéltöredék barátnémhoz valamikor 1804 és 1808 között keletkezett (pontosan nem tudjuk, mivel a költő nem keltezte verseit), és a vidéki, magányos költőember életét mutatja be érzékletes képekkel.

Berzsenyi kezdetben a Kemenesalján (Vas megyében) gazdálkodott, felesége sömjéni birtokán, ahová az apai zsarnokság elöl menekült el. Az 1800-as években költözött a Somogy megyei Niklára, anyjától örökölt birtokára, s a Levéltöredék barátnémhoz is itt született. Ezt onnan tudjuk, hogy a vers első változata somogyi tájszókkal ábrázolta a szüreti estét (a végleges változat Kazinczy tanácsára lett egy kissé klasszicizáló hangulatú).

Most olvassuk el a verset!

 

Levéltöredék barátnémhoz

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
     S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
     Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Lefestem szüretem estvéli óráit,
     Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
     Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
     Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
     S egy szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai
     Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
     Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. – Már elestvéledtem,
     Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
     A szelíd szerelem hamvadó szikrája
     S bús melancholiám szomorgó nótája.

 

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7