A vers 4 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1. versszak) a vershelyzetet mutatja be. A helyzet felmérése, a valóság elemzése történik meg. A szöveg egy változatlan állapotot ír le.
Indoklással kezdődik („Mert” a mű első szava): „Mert te ilyen vagy s ők olyanok”. Már az első sorban ez az ellentétező mondat úgy hat, mint egy axióma, és bekapcsolja a verset egy nagyobb, jóval a vers születése előtt megindult „beszédfolyamba”.
A verskezdésben a lírai én elmondja, hogy mitől vált ilyenné a gondolkodása és miért akar megszökni (pl. „mert kint nem tetszik semmi sem”). Nem tetszik neki az, ami a világban történik. Az én-ti, egyén-világ ellentét jelenik meg.
A lírai hős lemondó gesztussal állapítja meg, hogy a világ „ezer darabra” esett szét, csupa olyan egyénekből áll az emberiség, akik mind mást gondolnak, mást éreznek, mást tartanak igaznak és hamisnak, mást tartanak jónak és rossznak.
És „neki az érdeke más”, vagyis mindenkinek mást kíván meg az érdeke, és mindenki a saját érdeke szerint fog gondolkodni, cselekedni.
Így aztán nincs különbség igazság és hazugság között: „az igazság idegállapot”, vagyis mindig azt tartjuk igaznak, amit épp az aktuális lelkiállapotunk, gondolkodásmódunk szerint igaznak érzünk. Egy ember többször megváltozhat élete során, így még saját korábbi nézeteinkkel is könnyen szembekerülhetünk, nemhogy másokéval.
A világ elvárja, hogy igazodjunk törvényekhez, szabályokhoz. Pedig őt, a lírai ént senki sem kérdezte meg, hogy mi hogyan legyen („ami szabály, mind nélkülem / született”). Ha nem vehetett részt a törvények megalkotásában, akkor miért várják el tőle, hogy betartsa a törvényeket? Hiszen azok a más törvényei, más hozta őket és azok a törvények másnak az érdekeit szolgálják, nem az övéit.
És mégsem tud egymaga szembeszállni az egész világgal, hiszen a világ erősebb („győzni nem lehet a tömegen”), ezért csak egyetlen megoldást lát, ami segíthet elviselni a helyzetet:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek
Úgy érzi, el kellene menekülnie innen, az emberi világból. Elege van abból, hogy olyan szabályokat kényszerítenek rá, amiket ő nem tart önmagára nézve érvényesnek vagy kötelező jellegűnek. (Itt nem feltétlenül a büntető törvénykönyvre kell gondolnunk, hanem inkább társadalmi elvárásokra.)
Tehát az 1. versszak végén elhangzik, hogy mi a megoldás: a kivonulás. A további strófák erre a döntésre reflektálnak vagy indulattal, vagy tűnődőn, vagy éppen tétován. Az indulatmenet hullámzó.
A 2. egység (2-3. versszak) tovább fokozza és kibontja az én-világ ellentétet. Az egyén rabnak érzi magát, ez indokolja a vers elején kifejezett szökési szándékot.
A világban minden relatív és mindenkinek igaza van: „Fut az idő, és ami él, / annak mind igaza van.” Vagyis mindenki azt hiszi, hogy neki van igaza, ezért nincs egy objektív igazság.
„Én vagy ti, egyikünk beteg”: a lírai én annyira szemben áll a világgal, a többi emberrel, hogy úgy érzi, egyikük biztosan nem normális, vagy ő, vagy a többiek. A világ elvárása az, hogy ne nézze, ki szereti őt és ki gyűlöli, mindenkivel egyformán legyen kedves, megértő és együtt érző, de hogyan tehetné ezt meg?
Természetesen meg kell érteni másnak a szempontjait is, de mindenben van egy határ:
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?
A beszélő nem akarja elveszíteni az önazonosságát, az élete nem állhat abból, hogy mindig csak másoknak engedjen és másokat értsen meg, miközben a saját szempontjai háttérbe szorulnak.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
