A boldogság című vers elemzése kapcsán már említettük, hogy Csokonai Komáromban ismerte meg Vajda Juliannát, és komoly reményeket fűzött ehhez a kapcsolathoz. Számos verset írt a lányhoz, akit a versekben Lillának nevezett, sőt, amikor – az irodalomtörténészek szerint Kisfaludy Sándor Himfyjének hatására – Lilla címen kötetbe rendezte szerelmes verseit…
Irodalom
Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápoly (verselemzés)
Akárcsak Az estve, a Konstancinápoly is olyan korai Csokonai-vers, amelyet a költő eredetileg iskolai dolgozatként írt meg, majd később átdolgozott, bölcseleti költeménnyé csiszolt. Jelen esetben a mű előzménye az Egy városnak leírása című propozíciós vers. Nem tudjuk egészen biztosan, hogy a ma ismert költemény mikor keletkezett, de valószínű, hogy…
Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (verselemzés)
Az estve egy korai Csokonai-vers, amely eredetileg iskolai dolgozatnak készült: első változata 1789-ben íródott, s ekkor még egyszerű tájvers volt, melyet Csokonai házi feladat gyanánt írt a debreceni kollégium diákjaként. A diákok a poéta szakon versírást is kaptak feladatul: egy téma megverselését, egy évszak, egy táj vagy egy szép gondolat ritmusba, rímekbe helyezését.
