Az ősz Vajdánál is szimbólum, az elmúlás szimbóluma (a nyár elmúlásával állítja párhuzamba az élet elmúlását, a halál közeledtét) ezért az ősz az élet és a halál nagy kérdéseit juttatja a költő eszébe. Mire jó az élet, ha úgyis véget ér? Mi a célja?
Ez a filozofikus fordulat nem meglepő, hiszen Vajdánál a tájversek összefonódnak a bölcseleti lírával, mindkét ősz-versét (Őszi tájék, Őszi hangulat) a bölcseleti költemények közé sorolják az elemzők.
A bölcseleti jelleg a címből nem derül ki. A cím egyszerű tájmegjelölés, amiből nem sejtjük, hogy átvitt értelmű tájleírást fogunk kapni: azt gondolhatnánk, hagyományos tájverset olvasunk. A versnek több címváltozata is volt, és a többi címmel Vajda próbált utalni az átvitt értelemre (Jelenetek, Költők lugasában, Jelenések), de végül az egyszerű tárgymegjelölésnél maradt.
Az Őszi tájék 5 db 8 soros, felező tizenkettes versszakból áll, a sorok jambikus lejtésűek. A strófák rímelése változó: az 1., a 3. és az 5. versszak első négy sorában keresztrímeket, második négy sorában páros rímeket találunk (rímképlet: a b a b c c d d), a 2. és a 4. versszak végig páros rímű.
A refrén („Elhervad a rózsa, lehull a levél”) az 1. és a 3. strófában a versszak végén, a 2. és a 4. strófában a szakasz elején jelenik meg, az 5. strófában pedig a vers utolsó soraként megváltozott formában (variánsként) tér vissza.
Az első és az utolsó strófa természeti képek hosszú sorát foglalja magában, és három gondolati jellegű, töprengő, filozófiai kérdésekkel teli strófát fog közre. De ha jobban megnézzük, akkor kiderül, hogy a 3. versszakban is rengeteg természeti kép van, sőt, lényegében egyik strófából se hiányoznak a tájlíra elemei.
Még az indító és a befejező soroknál is jogos a kérdés, hogy a tájleíró vagy a bölcseleti jelleg dominál-e: a „természeti színjáték” vagy az agyat, az idegeket őrlő monológ?
A vers szerkezetileg egységes, minden részletének meghatározott funkciója van. Az ötvenegy éves Vajda már jobban ügyelt a műgondra, mint fiatalkorában (első kötetét jogos kritikák érték verseinek „pongyolasága”, „formahiánya” miatt). Idős korára érte el azt a formai tökélyt, „melyet a magyar nyelv természete megenged”.
Az Őszi tájék szerkezete egymásnak ritmikusan felelő, egymást ellenpontozó elemekből áll össze szerves egésszé. A természeti környezet és az emberi fájdalom, töprengés különös harmóniába kerül egymással. A bölcseleti líra alapvetően lassú ritmust igényel, de itt az ismétlődő sorok és szintagmák kicsit pörgetik a ritmust.
Vannak szó szerint értendő gondolatok is a versben, de a képek és a zeneiség ezeket sajátos, szuggesztív töltettel látják el. Ez azért fontos, mert a szép hangulatképek, a különös atmoszféra nélkül elég súlytalan lenne az elmúlás témájának ilyen típusú megfogalmazása. Fontosak a gondolati részeket meg-megszakító természetleíró részek, amelyek a hangulatot és a művészi többletet adják.
Nézzük meg a verset részletesebben!
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
