Az első strófa még leíró jellegű, mint a hagyományos tájversekben: itt a legteljesebb a természetábrázolás, de már az első sorban is van valami többértelmű feszültség.
Az égen a felhő egymást üzi-hajtja.
Suhogva a parton hajlong a sikár.
Csóválja fejét a hegyélen a makkfa:
Hogy oda megint az örömteli nyár!
Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.
A cinege fázik a tüskebokorba’.
A kerti haraszton zokogja a szél:
Elhervad a rózsa, lehull a levél.
Aprólékos, pontos és konkrét természeti képekkel indul a vers. Csupa jól ismert természeti kép jelenik meg: felhő, fák, madarak, szél, a varjak gyülekezése, ami a búcsúzás hangulatát idézi fel, stb. Nem is ezek a tájvers-elemek az érdekesek, hanem az, ahogyan megjelennek a versben, amilyen igéket vagy jelzőket kapnak.
Az igék (pl. űzi-hajtja, hajlong, gyülemlik, zokog, fázik) nagyon dinamikusak és nyugtalanságot árasztanak. Sok közülük még azért is érdekes, mert ismétlődő, ritmikus ingó mozgást idéz fel, valamiféle körforgást asszociál (pl. a felhők egymást kergetik, űzik-hajtják, a hollók és varjak kavarognak stb.). A vers szerkezetileg erre kifejezetten rájátszik, hiszen egyes sorok is újra meg újra visszatérnek.
Van ebben valami lenyűgöző, egyszerre monoton és nyugtalanító hatás. Minden mozgás tanácstalanságot, tehetetlenséget, zaklatottságot tükröz. Ezek a természeti képek többet jelentenek, mint az őszi, hervadó természet ábrázolását, mivel érzelmi zaklatottságot jelenítenek meg. Azt a feldúltságot, amely majd a vers filozofikus strófáiban kap magyarázatot.
Tehát már a nyitó versszakban is érezni, hogy nem a táj bemutatása a cél, hanem átjön egyfajta hangulat: egy életérzés lesz bemutatva, nem egy táj, tehát a táj csak közvetítő elem, csak jelkép.
De nemcsak az szokatlan, ahogy a természeti elemek megjelennek, megmozdulnak, ahogy mozgásaik összefűződnek és ahogy láncreakciószerű egészet alkotnak. Már az is ellentmondásos, ahogy a lírai én szemléli ezt az őszi tájat. Alapjában véve békés szemlélődésről van szó, és mégsem az, mert a lelkében nincs béke: érezni valami belső zaklatottságot, ami a végére higgadtabb lelkiállapottá, nyugalommá csöndesedik.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
