- A 6-7. versszak felidézi a közelmúltat és összegzi a jelen állapotot. A régmúlt sikeresen őrizte a haza egységét, ám a közelmúlt a szétszakítottság jegyében telt.
A 6. versszakban párhuzamosan jelennek meg a külső veszélyek („balszerencse közt”) és a belső ellenségeskedések („sok viszály”). Ezek megbontják a haza és fiai közti egyensúlyt („Megfogyva bár”).
A jelen képei a harcokban megfogyatkozott, de meg nem tört magyarságot mutatják, amely beletartozik a népek nagy családjába. Vörösmarty hite szerint egyenjogú tagja vagyunk a nemzetek közösségének. Az egész emberiséghez tartozás adhat bátorságot a további küzdelmekhez, s a nagyvilághoz lehet fellebbezni.
A felvilágosodással kezdődően a gondolkodókat nagyon foglalkoztatta a nemzet és az emberiség viszonya, Kölcsey Parainesisében is szerepel az intelem, hogy „Szeresd az emberiséget”. Széchenyi pedig megfogalmazta, hogy nemzetünk fennmaradásáért küzdeni nem önző cél, hiszen e nemzet nélkül az emberiség kultúrája szegényebb lenne. Az egyén ügye tehát a nemzeté s az emberiségé is.
A jelen nem szemben áll a múlttal (mint Kölcsey Himnusz vagy Berzsenyi A magyarokhoz I. című művében), hanem következménye annak. A nemzet szembeszállt a sorscsapásokkal, s a veszteségek ellenére fenn tudott maradni.
A szöveg közepén, pont a centrumában (7. strófa vége, 27-28. sor) egy szentenciaszerű, idézőjellel is kiemelt mondás helyezkedik el: „Egy ezredévi szenvedés / Kér éltet vagy halált!”.
A vers tengelyébe helyezett, választási helyzetet megfogalmazó bölcsesség két részre osztja az érvrendszert. Eddig, a mű első felében a múltat idézte meg és a jelen állapotot összegezte a beszélő. Mostantól, a vers második felében az első rész érveire alapozva a jövő alternatíváit fejti ki. A múlt és a jelen összevetésével próbál a vagylagos kérdésre (élet vagy halál) választ adni.
- A 8-12. versszakban a sorsdöntő jövő lehetőségeit mérlegeli a beszélő. A jelen helyzetben a jövő nem lehet egyértelmű. A beszélő úgy gondolja, a múlt és a jelen erőfeszítéseinek meg kell hozniuk a jobb jövőt, de felmerül a nemzethalál gondolata is. Kénytelen élet és halál lehetőségét egyaránt végiggondolni.
Kétféle jövő jelenik meg lehetőségként:
– A 8-10. strófa az áhított jobb kort mutatja be. A 8. versszak anaforával (sor eleji ismétléssel: „Az nem lehet…”) nyomatékosított érvei érzelmi indíttatásúak.
A beszélő a felvilágosodás és a romantika kulcsszavaira („ész”, „erő”, „szent akarat”, „szív”, „vér”) építve a kibontakozás reménye mellett tesz hitet. Annak a képtelenségét hangsúlyozza, hogy a korábbi szenvedések és véráldozatok hiábavalóak, hogy nem szerezték meg a jogot a fennmaradáshoz, a boldogabb jövőhöz.
Ha eljön a „jobb kor”, akkor az eddigi elbukott harcok célja teljesül. E cél a felvilágosodás és a klasszicizmus fejlődéshitének szellemében a haza felemelkedése, a szabadságjogok kivívása és az érdekegyesítés, az újrateremtett egység.
A jobb jövő képe tagadó mondatokban jelenik meg, ez a bizonytalanságot jelzi. A beszélő nem veheti biztosra, hogy ez a jövő következik be. A remények beteljesedése mellett nincsenek érvei, csak kétségbeesett indulatai.
– A 11-12. strófa a nemzethalált festi meg. A „nagyszerű halál” teljes körű pusztulást, embertömegek halálával járó tömeges pusztulást jelent, mely egy nagyszabású vízióban jelenik meg.
A gyászkönnyet síró népek képe azt jelzi, hogy a magyarság nem tehetetlen, sodródó nemzetként leli halálát, hanem bátor küzdelem során, hiszen a hősiesség váltja ki a részvét könnyeit. A lírai énben fel sem merül, hogy a magyar ne küzdene rendületlenül sorsa jobbra fordulásáért.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
