Értelmezés: Vörösmarty látása belső látás. Nem a jelenségekből, hanem a lélek világából táplálkozik. A látvány térben és időben körülhatárolt, a látomás viszont mindkét vonatkozásban korlátok nélküli. Az ember a korláttalan térben és időben jelenik meg. a tér és idő lenyűgöző távlatai közt felfokozódik a múlékony, személyes élet jelentése.
Üzenet: a szerző a dicső múlt példájával fel akarja rázni a „tehetetlen kor” (19. század) nemzedékét. Vörösmarty szándéka a jelenhez szóló felhívás, saját korának kritikája.
Fogadtatás: a Zalán futása 1825 augusztusában jelent meg és lelkesülten fogadta az irodalmi közvélemény, nagy sikert aratott. Ez a siker tette lehetővé Vörösmarty számára azt, hogy pusztán az irodalomból éljen és független ember legyen.
Ugyanakkor a Zalán futását az általános lelkesedés ellenére már a maga korában is kevesen olvasták. Az előfizetési felhívásra csak 80 jelentkező akadt, és ennek is a fele Vörösmarty baráti köréből került ki.
Kazinczy Ferenc kissé fanyalogva fogadta az eposzt, de Vörösmarty hexametereit dicsérte.
Jelentősége. a magyar irodalom-történetírás sokáig a Zalán futása megjelenési dátumához kötötte a magyar romantika kezdetét.
Utóélet: a nemzeti tudatban jelen van, de hatása nem jelentős, mert a Zalán futása nehéz olvasmány és már akkor és azóta is kevés olvasóra talált. Fárasztóvá teszik a részletes seregszemlék és az újra meg újra ismétlődő csatajelenetek és párviadalok (Hadúr és Ármány küzdelmei) leírásai. Babits Mihály is panaszkodott rá 1911-ben, hogy „lényegében olvashatatlan”.
Maga Vörösmarty még két olyan terjedelmesebb epikus művet, kiseposzt írt, amely követendő példaként mutatja fel a magyar történelem egy-egy dicsőséges korszakát: Cserhalom (1825, egy énekből áll), Eger (1827, három ének).
Későbbi alkotásaiban a történelem már csupán háttér és egyéni tragédiák bemutatását választja témaként. Utolsó eposza, A két szomszédvár (1831, négy ének) az emberekből való kiábrándulásról tanúskodik.
