Korstílus: reneszánsz.
Műfaj: tragédia.
Hangnem: kevert, az emelkedettől a játékos, tréfás beszédmódig nagyon változatos
Idő: nincs korábrázolás, de a 15. századi Anglia anarchikus viszonyait (a „rózsák háborúja” időszakát) ismerhetjük fel – hozzá kell tenni, Shakespeare idején még nem létezett a mai történelemfelfogás
Időtartam: kb. 2 hónap.
Helyszín: Anglia.
Nyelvezet, stílus: a szöveg gazdag különféle stílusszintekben, a király választékosan, emelkedetten beszél, a bolond beszéde útszéli, közönséges, tréfás (a beszédstílus jellemző a karakterekre). Megfigyelhető a reneszánsz nyelv szóbősége.
Verselés: blank verse (rímtelen ötös jambusokból álló versforma) váltakozik a prózával a mondanivalónak megfelelően (a Shakespeare-drámákban szokásos verselés).
Magyar fordítás: Vörösmarty Mihály fordítása (Arany János javításaival). Nem véletlen, hogy Vörösmarty épp erre a tragédiára figyelt fel: a Lear király kozmikus képeinek erőteljessége emlékeztet azokra a nagy ívű képekre, amilyeneket az Előszó és A vén cigány költője is előszeretettel használt saját műveiben.
Dramaturgia: a történet két szálon fut párhuzamosan, melyek csak az utolsó felvonásban találkoznak. A két szálhoz tartozó jelenetek folyton váltogatják egymást. A mellékszál is részletesen ki van bontva: Gloster és fiainak története önmagában is megáll, zárt egység. Más Shakespeare-műben nincs ilyen részletes mellékszál.
A főszál bonyodalma már az I. felvonás 1. színében megindul, amikor Lear felosztja az országát és elűzi a legkisebb lányát. És rögtön a következő színben elindul a mellékcselekmény is. A dráma tetőpontja a III. felvonás, mind Lear, mind Gloster sorsa itt érkezik fordulóponthoz.
Motívumok: sok a meseszerű elem, pl.
- a mesehősök is királyok, királyfiak és királylányok szoktak lenni
- a mesék is általában egy-egy család történetét mondják el, de azon keresztül a társadalmi viszonyokat is bemutatják
- a legkisebb vagy legfiatalabb testvér a jó testvér, akivel igazságtalanul bánnak és ártatlanul szenved, de a végén hőssé emelkedik (a bibliai József története is hasonló, mint Cordeliáé)
- méltatlan szeretet-összemérés – a mesékben is gyakran kezdődik azzal a mesehős szenvedése, hogy az idős szülő, mielőtt szétosztaná gyermekei között vagyonát / birodalmát, meg akar győződni arról, hogy gyerekei mennyire szeretik őt. (A valóságban nem így működött a trónöröklés.)
- a frank királynak, a legkisebb lány kérőjének Cordelia belső tulajdonságai elegendőek, hozomány nélkül is feleségül veszi, nem számít neki a vagyon (a valóságban nem így kötötték a királyi házasságokat).
- kitagadás – a testvérek közti versengésben mindig az a gyerek marad alul, aki igazán és őszintén szeret, és mindig az lesz a sorsa, hogy kitagadják.
- a mesékben is gyakori, hogy a szülő tévedése következtében a legkisebb gyermek száműzött lesz, de végül legyőzi a nehézségeket és felemelkedik.
- bűnhődés a gonosz gyermekek tettei által – a szülő a tévedését akkor látja be, amikor csalódik a megtartott, kétszínű gyermekeiben
- a kitagadott gyermek hazatérése és áldozatvállalása – a szülő belátja saját igazságtalanságát, amikor az elkergetett gyermeke diadalmasan visszatér és a rosszat jóval fizeti vissza.
- a történet végére a szülő mindig megtanulja az igaz szeretet értékét.
- álruhába öltözés – gyakori a mesékben, hogy királyok, grófok, nemesek álruhába öltöznek és parasztnak vagy más egyszerű embernek adják ki magukat (ez a motívum az irodalomban is jelen van már a kezdetektől, Homérosznál is Odüsszeusz álruhában tér vissza).
- a megőrülés tettetése (Shakespeare többször is felhasználta ezt a motívumot, pl. a Hamletben is).
Világkép: sötét. A mű a tragikus végkifejlet révén tér el a meséktől (amelyek jól végződnek). Nézőpontja is más, mint a meséké. Mindenre rálátó, mindennek az ellentétét is látó, a dolgok viszonylagosságát ismerő, keserű bölcsesség van jelen benne. Shakespeare mélységes szkepticizmussal nyúlt a népmesei témához.
Filozófiai alapállása minden dolog és érték viszonylagosságának bölcs-szomorú elfogadása, és ez nagyon távol áll a mesétől, Montaigne Esszéinek gondolataival cseng egybe. Az Esszéket Shakespeare egyik barátja, John Florio fordította angolra 1605-ben.
Shakespeare a Lear királyban néha szinte szóról szóra követi Montaigne gondolatait, amikor felvet bizonyos kérdéseket, mint pl. az ember kettős természete, az istenek közönye az ember szenvedésével szemben, a hála és a hálátlanság, az igazságszolgáltatás hamis volta, a törvények és szokások esetlegessége, a test és a lélek elkerülhetetlen romlása és szenvedése.
A lételmélet súlyos kérdései persze belesimulnak a dráma konkrét helyzeteibe, mintegy azokból fakadnak.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
