Cordelia (a legkisebb lány): szép, szelíd, és mindenekelőtt őszinte, nem akar hízelegni. Ám őszintesége mögött hajthatatlanság és tapintatlanság is rejlik. Azonkívül ő is bele-belecsíp egy kicsit a nővéreibe, nem marad adósuk a szurkálással.
Gloster gróf: Learhez hasonlóan az ő esetében is a szülő-gyerek kapcsolat a problémás. Ő is igazságtalan szülő, mindkét gyerekével szemben.
Az egyik fiát eleve háttérbe szorítja, mert törvénytelen születésű (csakhogy ez az ő, az apa hibája, nem Edmundé – volt a múltjában egy nő, akivel viszonyt folytatott, de akit valamiért nem vett feleségül).
A törvényes fiával pedig akkor igazságtalan, amikor úgy üldözi el, hogy meg sem hallgatja. Gloster is vétkezik, és az ő hibájából kerül a hatalom a gonosz gyereke kezébe.
Edmund: az események egyik mozgatója, az ún. intrikus karakter. A reneszánsz akarnok megtestesítője, nagyravágyó és tehetséges, de képességeit rossz célokra használja. Nem magasabb szempontok vezérlik, hanem kicsinyes önzés, irigység és bosszú, de ő képviseli az új korszakra jellemző embertípust a darabban. Céljai elérése érdekében köntörfalaz, ravaszkodik, szélhámoskodik, intrikál.
Indulatos fiatalember, apja szeretetétől megfosztva nőtt fel, ezért sok bizonytalansággal és negatív érzelemmel kellett megküzdenie. Ennek következtében hatalmas gátlástalanság fejlődött ki benne. Mindent ravaszsággal fordít a maga javára, és nem riad vissza semmilyen gaztettől: bátyját megrágalmazza, apját feljelenti, parancsot ad Lear és Cordelia meggyilkolására…
A reneszánsz minden addigi hagyományt, értéket megkérdőjelezett, és Edmund jellemében is jelen van a lázadás. Nem akar gyáván beletörődni a képmutató társadalmi szokások uralmába, nem nyugszik bele a törvénytelen származással járó hátrányokba. Nem tehet arról, hogy házasságon kívül született gyerekként törvényen kívülre került, és nem hajlandó elfogadni azt, hogy önhibáján kívül kevesebb jusson neki az életben, mint másnak.
Dühíti a hátrányos megkülönböztetés, és gyűlöli a bátyját, Edgart. Tisztában van azzal, hogy ő legalább olyan jó képességű, és ez valóban így van (nem véletlen, hogy a frankok elleni csatát az ő vezetésével nyerik meg).
Azt a reneszánsz embertípust testesíti meg, aki mindent a maga erejéből ér el. Nem az előkelő származásnak, a vagyonnak vagy más kedvező körülménynek köszönheti feltörését, hanem saját magának.
A túlvilágtól való félelem nem tartja vissza, mint a középkori embert, számára nincs világnézeti korlát. Nem hisz semmiben, nincsenek illúziói, és szerelmi kapcsolataiban is cinizmus jellemzi.
Kortársainál szélesebb látókörű, de minden tehetsége ellenére antipatikus, halála nem ébreszt együttérzést. Nem tragikus hős, bukása nem vált ki katarzist.
Kent gróf: hűséges alattvaló, a végletekig lojális a királyhoz, annak meggondolatlan túlkapásai és saját jogos sérelme sem teszik Lear ellenségévé. Miután Lear elvette tőle mindenét és elzavarta, titokban visszatér és álruhában tovább szolgálja őt, kitart mellette akkor is, amikor mindenki más elhagyja.
Alban herceg (Goneril férje): elmélkedésre hajlamos, idegenkedik a vérontástól. Nem vesz részt a kegyetlenkedésben, elhatárolja magát az eseményektől. Megrendíti Lear lányainak gonoszsága. Nem helyesli, amit Goneril az apjával tett, megvetően fordul el kegyetlenkedő feleségétől. Szánja a megvakított Glostert is, és megfogadja, hogy bosszút áll érte.
Edgar: jobb neveltetésben részesült, mint öccse, és szereti Edmundot, mert eleinte nincs tudatában öccse gyűlöletének.
Alban mellett ő az egyetlen, aki a végén életben marad, és neki jut a feladat, hogy átvegye a kormányzást és egy igazságosabb, jobb világot alakítson ki. Shakespeare azért hagyja életben, mert jelezni akarja, hogy a gátlástalan gazfickók helyett az emberségesebb és jó szándékú embereké a jövő.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
