Ady Endre: Új versek, Góg és Magóg fia vagyok én, A Hortobágy poétája, A magyar Messiások, A Tisza-parton, Páris, az én Bakonyom, A Szajna partján, A Gare de l’Esten. Vízió a lápon, A magyar Ugaron, Héja-nász az avaron, Örök harc és nász, Lédával a bálban, Meg akarlak tartani, Harc a Nagyúrral, Az ős Kaján, Szeretném, ha szeretnének, Sírni, sírni, sírni, A fekete zongora, Mag hó alatt, Nekünk Mohács kell, Nézz, Drágám, kincseimre, Párisban járt az Ősz, A Halál rokona, A föl-földobott kő, Elbocsátó, szép üzenet, Sípja régi babonának, Bujdosó kuruc rigmusa, Új vizeken járok, Hunn, új legenda, A muszáj Herkules, Kocsi-út az éjszakában, Őrizem a szemed, A Sion-hegy alatt, Istenhez hanyatló árnyék, Emlékezés egy nyár-éjszakára, Az eltévedt lovas, Krónikás ének 1918-ból, Ember az embertelenségben, Intés az őrzőkhöz, Rohanunk a forradalomba, A márciusi Naphoz

Szerkezetileg a vers 4 egységből áll.

● Az 1. egység (1. versszak) a költői önazonosság megfogalmazása. A Gógra és Magógra való utalással Ady egyszerre hangsúlyozza költészetének archaikus (Anonymusnál ők a magyarok ősei) és radikálisan új (a Szentírás tanúsága szerint Góg és Magóg, a két pogány király népe részt fog venni az apokalipszis nagy ütközetében) voltát.

● A 2. egység (2. versszak) az előző strófa megerősítése. Verecke a Keletet, az ősi eredetiséghez való ragaszkodást, Dévény (a történelmi Magyarország nyugati kapuja) a nyugatosságot, az újdonságot jelenti. Mindkét strófának egy közelebbről meg nem határozott hallgatósághoz intézett kérdés a vége.

Ez a két versszak alkotja a mű első felét, melynek funkciója a költői szerep értelmezése és a befogadókkal való szembeállítása. Szerkezeti felépítésük hasonló: a kezdő sorok erőteljes hangütésűek, a záró sorok kérdései azonban bizonytalanságot sugallnak. Ez feszítő ellentétet, kettősséget hoz létre.

A kérdő mondatok a hazatalálás, a hazatérés nosztalgiáját fejezik ki, de valamiféle messiási küldetéstudat is vegyül már beléjük, ami később nagyon jellemző lesz Adyra.

● A 3. egység (3. versszak) önértelmezés: a Vazul-mítosz jelentős egyéni átformálásával a lírai én a hallgatóság várható reakcióinak tükrében áldozatként értelmezi önmagát. Az esetleg rá váró borzalmakat sorolja fel, de azt is megerősíti, hogy hajlandó minden áldozatra, önfeláldozásra a célja érdekében.

A küldetés ellentmondásosságának és lehetetlenségének érzékeltetése céljából a pogánylázadó Vazul alakját idézi.

● A 4. egység (4. versszak) az eddigi jelentéselemek összefoglalása és a küldetés kijelentésének megerősítése. A mű második fele a közönség és a művész szembenállását értelmezi, és az ebből következő követendő költői magatartásformát jeleníti meg.

A Góg és Magóg fia vagyok én… verselése bimetrikus vagy kettős, kevert ritmusú. Időmértékes jambikus tízesek és négyütemű hangsúlyos tízesek egyaránt vannak benne. A sorokat félrím kapcsolja össze, rímképlete: x a x a.

Ady verselése azért sajátos, mert időmértékes verseiben magyaros, ütemhangsúlyos verseiben időmértékes ritmuselvet érvényesít. Emiatt verseinek többségét sokan szimultán ritmusúnak tekintik, de létezik másfajta felfogás is.

Németh László szerint Ady az ősi, ún. tagoló verset újítja meg, mely szerint a ritmus alapja a természetes szólam-és mondattagolás, és a szótagszám változó lehet. Ez nem zárja ki, hogy a vers ugyanakkor időmértékes metrumú is legyen.

A vers alapgondolata, üzenete:

A Góg és Magóg fia vagyok én… Ady első igazán „adys” kötetének, az Új verseknek legelső verse. Ilyen kitüntetett helyzetben egyetlen alapgondolata a szerző művészetének jellemzése. Ady kiemeli költészetének ellentmondásos voltát (egyszerre ősi és radikálisan újszerű), és megjövendöli a közönség értetlen, sőt támadó magatartását.

Alapmotívumok:

A vers Ady saját, újdonságnak ható munkamódszerének is egyik első igazi példája. A szerző önmaga és ellenfelei jellemzésére ugyanabból a jelentésmezőből való szimbólumokat használ egymással ellenkező előjellel.

Az egyaránt a honfoglalás köréből származó Verecke és Pusztaszer ugyanannak a tartalomnak pozitív és negatív szempontú megjelenítése. Verecke az „eredeti ősiség”, Pusztaszer pedig „a múlthoz való görcsös ragaszkodás” jelentésében szerepel.

Ugyanakkor bizonyos jelképeket kifejezetten a bevett jelentés ellenére használ föl a költő. Vazul alakja például adná magát a halálra ítélt konzervativizmus szimbólumaként, Ady azonban magára vonatkoztatja, valószínűleg Vazul „lázadó”, „áldozat” és „ősatya” volta miatt, ezeket a jelentéselemeket használja ki (hiszen Vazultól származnak az István utáni Árpád-házi királyok).

Adynál a megegyezésen alapuló jelentések nem a hagyományos értelemben szerepelnek, nála nem azt jelentik a dolgok, amit addig jelentettek. A szimbolikus jelentések rögzítetlensége miatt érezhette verseit zavarosnak a korabeli olvasók egy része. Ennek az új alkotói technikának köszönhetően bélyegezték költészetét eleinte érthetetlennek.

Nézzük meg a verset részletesebben!

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7