Mindez azonban csak az ő számára nyilvánvaló, mások szerint nem szabadna azt tennie, amit tesz. Ady ezt tudja, és azt is, hogy iszonyatosan nagy ellenerőkkel kell számolnia. A nagy ellenállás érzete váltja ki belőle a dacos hangot. Figyeljünk fel a „mégis” szóra, amely jelzi, hogy a költő nem tud beletörődni abba, hogy nem engedik őt cselekedni. A „mégis” a dacos szembeszegülést jelzi.
Az is kiderül, hogy a vers megszólítottja az a közösség vagy csoport, amely a vers beszélőjét kizárta, amellyel a lírai én szemben áll. A beszélő az „én”, az a közösség pedig, amely őt szándékában akadályozza, a „ti”. Ez az ellentét feszültséget teremt a versben.
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Először is a két szimbólumot, Verecke és Dévény jelentését kell megfejtenünk, hogy értelmezni tudjuk a versszakot. Verecke nyilvánvalóan a honfoglalásra utal, a Vereckei-hágón át jöttek be a magyarok a Kárpát-medencébe. Ezért Verecke az ősi, keleti gyökerek szimbóluma, Dévény azonban a történelmi Magyarország nyugati kapuja volt, itt volt a határ, itt lépett a Duna magyar területre.
Vereckét azért emlegeti Ady, hogy éreztesse, hogy ő magyarabb a magyarnál, hiszen ő is „keletről jött”, egyike a honfoglalóknak. Ezzel tehát a magyarsággal való teljes lelki azonosságát és sorsközösségét akarja kihangsúlyozni.
A „Verecke híres útján jöttem én” sor végén található személyes névmás, az „én” is ezt nyomatékosítja. A sorvégi „én” kétszer fordul elő a versben („Góg és Magóg fia vagyok én”, „Verecke híres útján jöttem én”), és a lírai én központi szerepét emeli ki.
A következő sor („Fülembe még ősmagyar dal rivall”) is a költő magyarságát hangsúlyozza, hiszen Ady azt közli ezzel, hogy a magyarság szellemisége eredendően az övé is. Ahogy lélekben a honfoglalók útját is megjárta, úgy felvállalja az „ősmagyar dal”-t is, azaz magáénak tekinti a magyar kultúrát.
Dévény („Szabad-e Dévénynél betörnöm”) viszont arra utal, hogy jelenleg nyugatról akar „betörni” az országba a nyugatról hozott új költészeti eszményekkel („Új időknek új dalaival”). Azaz meg akarja honosítani a legmodernebb nyugati kultúrát itthon, fel akarja frissíteni az ősi magyar örökséget a nyugati kultúra szellemiségével.
Ez a kérdés, hogy szabad-e Dévénynél betörnie, ez is olyan kérdés tehát, ami valójában nem kérdés: Ady teljesen biztos benne, hogy szabad, sőt, muszáj. Egyáltalán nem bizonytalan, még kevésbé engedélyért folyamodó a hangja, inkább harcias. A kérdő forma tehát nem kételyt, hanem bizonyosságot takar.
Szóval ő most kívül van, kívülről döngeti a kapukat, hogy bebocsássák, és akkor behozná a legújabb nyugati lírát hazánkba. A jelképek mögött a költőnek az a vágya lappang, hogy az új kultúrával népét mintegy kiszabadítsa, megváltsa. A bezártság ugyanis azt jelképezi, hogy a magyarság kulturálisan elmaradott, ezen akar segíteni Ady.
Szeretné elhozni a megváltást, szeretné megszűntetni a bezártságot, a szellemi rabságot. Nem tud és nem is akar beletörődni abba, hogy nem engedik neki elvégezni azt a feladatot, amelyet küldetésének tart. A cselekedni vágyó „én” dacosan szembeszáll az őt szándékában akadályozni akaró „ti” hatalmával.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
A történelmi nevek és események tisztázására rákeényszerít és így még nagyobb a megértés. A magyarság mély gyökerei mindennek az alapja. Megbecsülendő. Köszönöm az élményt.