Ady Endre: Új versek, Góg és Magóg fia vagyok én, A Hortobágy poétája, A magyar Messiások, A Tisza-parton, Páris, az én Bakonyom, A Szajna partján, A Gare de l’Esten. Vízió a lápon, A magyar Ugaron, Héja-nász az avaron, Örök harc és nász, Lédával a bálban, Meg akarlak tartani, Harc a Nagyúrral, Az ős Kaján, Szeretném, ha szeretnének, Sírni, sírni, sírni, A fekete zongora, Mag hó alatt, Nekünk Mohács kell, Nézz, Drágám, kincseimre, Párisban járt az Ősz, A Halál rokona, A föl-földobott kő, Elbocsátó, szép üzenet, Sípja régi babonának, Bujdosó kuruc rigmusa, Új vizeken járok, Hunn, új legenda, A muszáj Herkules, Kocsi-út az éjszakában, Őrizem a szemed, A Sion-hegy alatt, Istenhez hanyatló árnyék, Emlékezés egy nyár-éjszakára, Az eltévedt lovas, Krónikás ének 1918-ból, Ember az embertelenségben, Intés az őrzőkhöz, Rohanunk a forradalomba, A márciusi Naphoz

A Héja-nász az avaron azok közé az Ady-versek közé tartozik, amelyeket nem lehet hétköznapi tapasztalatokhoz kötni, nem lehet úgy értelmezni, hogy összevetjük a magunk körül látott valósággal.

Műfaja dal, témája a szerelmi viszony mint gyötrelem, küzdés és hajsza. Hangulata egyszerre lemondó és intenzív.

A cím tartalmazza a vers két lényeges jelentéselemét, amely a héja és az avar. Mivel a „nász” kifejezés egyértelműen utal a testiségre, az olvasó tudja, hogy szerelmi költeményről van szó.

Ugyanakkor a szerelmi költészetben addig megszokott, konvencionális, hagyományos képekkel ellentétben Adynál a szerelmespárt nem énekesmadarak, hattyú, galamb vagy fecske, hanem ragadozó madarak, héják jelképezik.

Ez szokatlan, meghökkentő dolog, hiszen a héja nem épp a szerelmet és a gyöngédséget juttatja az eszünkbe, sokkal inkább a veszélyre, az agresszióra, esetleg a szabadságra asszociálunk róla.

Persze, mint később kiderül, nem véletlenül választotta Ady szimbólumnak a héját: az énekesmadarak, a galamb és a többi szelíd állat az idilli szerelmet jelképezik, és nem azt a diszharmonikus, küzdelmes kapcsolatot, amit a vers bemutat.

A cím másik eleme, az avar metonimikusan utal az őszre, s ezzel kifejezi, hogy ez egy késői (megkésett, időskori, esetleg kései szakaszában levő) szerelem.

Maga a szerelem a mű alapján igencsak összetett, ellentmondásos érzelem, amelybe nemcsak az összetartozás és az eggyé válás érzése fér bele, hanem a harc, a nyughatatlanság is. A szexualitás itt csataként jelenik meg: Ady úgy beszél róla, mint dúló „csókos ütközet”-ről és egymás húsába tépésről.

Ez a szerelem tehát nem egy idilli, békés, harmonikus szerelem, hanem pusztító, vad szenvedély, egymást űző, egymást bántó, állatias, gyilkos ösztönökkel.

A vers központi képe a ragadozó héjapár(ok), alapmotívumai a szerelem és az elmúlás folyamatának egymásra játszása. E két fogalomkör, a szerelem (Nyár, csók, nász) és a halál (Ősz, lankadás, gyász, avar, pusztulás) motívumai jelennek meg a műben.

A Héja-nász az avaron fő kifejezőeszközei: ismétlés, halmozás, paralelizmus, oximoron, fokozás, szimbólum, metonímia.

Verselése kevert: a sorok kilencesek, egyesek háromüteműek, mások tagolók, de vannak jellegükben jambikus, sőt trochaikus sorok is. Rímképlet: a a x (a diszharmónia érzését tükrözi a rímelés, hiszen a páros rímű sorok után egy-egy elárvult, rímtelen sor áll). Láthatjuk, hogy a nyelv, a versszene és a vers központi képe egymásra vonatkozik, egymást magyarázza.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7