Tehát kétféle harc is megfigyelhető: az egyik a régi és az új héjapárok között zajlik, a másik a régi héjapár két tagja, azaz a szerelmesek között. Ez arra utalhat, hogy Ady és Léda a világgal is harcban álltak és egymással is.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
Az egyre gyorsuló, egyre féktelenebb rohanás végül eljut a csúcspontig, és azután a fokozás már lehetetlenné válik. Így a rohanás vége a megállunk – lehullunk lesz: megállnak „valahol az Őszben”, és lehullnak (térben fentről lefelé irányuló mozgás) „az őszi avaron”, vagyis elpusztulnak, meghalnak.
A két héjának a násza is gyötrelmes, azaz a nemi aktus nemcsak örömmel, hanem fájdalommal is jár a számukra. Ráadásul ez a gyötrő, eszeveszett mozgás, a héja-nász céltalannak, hiábavalónak is bizonyul, hiszen a szerelmesek az élettelen avaron végzik (az avar elhervadt, halott falevelek összessége) egy halálos ölelésben.
Kiről szól ez a vers? Elsősorban nyilván a lírai hősökről, de általánosságban is értelmezhető.
Ha pozitivista módon közelítjük meg, akkor kizárólag Ady és Léda kapcsolatát jellemzi, vagyis a héjapár mint szimbólum konkrétan őket jelenti.
Ám ha elvonatkoztatunk az életrajzi háttértől, és általánosabb szövegként olvassuk a verset, akkor a szerelem egy teljesebb, a korban antikonvencionális felfogását kapjuk, amelyben a szerelmi közösség lefedi a személyközötti viszonyok egész spektrumát a szövetségestől az ellenfélen át az áldozatig.
Ezt az értelmezést támogatja az a tény is, hogy a mű szerint minden szerelmespár „héja” („Csattognak az új héja-szárnyak”). A 2. strófa tehát azt bizonyítja, hogy nem csupán két bizonyos ember sajátos kapcsolatát akarta ábrázolni Ady, hanem a szerelmi érzést általában.
Vagyis ez volna minden szerelem közös sorsa, hogy a Nyárból az Őszbe tart, és végül elmúlik. Sőt, a szimbólum magára az életre is vonatkoztatható.
A szerelmeseknek azért ez a „lehullás” a sorsuk, mert így van elrendelve: a szerelem együtt jár az elmúlással, a kiégéssel. Örök szerelem nem létezik, mint ahogy örök élet sem létezik. Ez kegyetlen törvény, de ez a természet rendje.
A szerelem a vers tanúsága szerint csak előzménye a halálnak: a párnak hamar lejár az ideje, és át kell adniuk a helyüket másoknak: már másoké a Nyár (a szerelem, az élet), ők pedig az utolsó ölelésre készülhetnek.
Az utolsó nász (szeretkezés) azért fokozottan intenzív, mert a benne részt vevő felek tudják, hogy ez az utolsó. A szerelem a halálban teljesedik ki, a szerelmesek csak a pusztulásban találnak igazán egymásra.
Na, ez egy igazi verselemzés! Köszönöm!
Kár, hogy nem írta alá a szerző, így nem tudom, kit tiszteljek benne. Pedig, ebből a munkàból látom, nem csak én – laikus értem, hanem tanult ember, hisz ez kitetszik minden szavából, is érti géniuszaink mondandójàt.
Köszi, nagyon jó munka!