Téma: a 19. század elején folyt politikai küzdelem a vármegyék, különösen Bihar vármegye konzervatív és liberális pártjai között.
A műben Arany egy megyei választás korteshadjáratát, a maradiak és a haladók egyként hazug jelszavakkal folyó küzdelmeit mutatja be és gúnyolja ki. A megyei pártharcok, a viszálykodás következtében elvész az alkotmány. Tulajdonképpen egy paródiáról van szó, Arany a korteshadjáratot parodizáló ál-hőskölteményt írt, melynek középpontjában egy reformkori kérdés áll: maradás vagy haladás.
A költő maga nem tartozott a kiváltságos osztályhoz, és a politikai helyzettel való elégedetlenségét, bosszúságát öntötte ki a műben, elmondva benne a maga politikai hitvallását. Később is csak művészi értelemben bírálta munkáját, politikai tartalmát soha nem tagadta meg.
Műfaj: vígeposz, komikus eposz, eposzparódia (a hősi eposz paródiája). Nem szabályos vígeposz, hanem a romantika kívánalmainak megfelelően különböző stílusok, műfajok, ábrázolásformák keveréke, „csak olynemű alantjáró humoristico-satirico-allegorico-komikus valami”.
Hangnem: szatirikus. A gúny forrása az a széttartás, amely a figurák és a helyzetek lefokozásából és a patetikus stíluselemek megtartásából fakad. Ebben hasonlít Petőfi A helység kalapácsa c. művéhez.
A gúny, a szatíra azt látszik jelezni, hogy Arany bizalmatlanul tekintett a nemesi pártok önző torzsalkodásaira. Elvesztette hitét a nemességben, nem fűzött túl nagy reményeket hozzájuk.
Korstílus: modern realizmus jelentkezik helyenként. A korszak olvasóközönségének, a polgárságnak kedvenc műfaja a regény volt, s Arany alkalmazott néhány olyan írói eszközt (sokszereplős történet, terjengősség, gondolatok értekező kifejtése), amely a modern, realista regényben alakult ki. Ettől függetlenül Arany nem a regényt, hanem az igazi nemzeti epikát akarta megteremteni.
Nyelvezet: szókincsében régi és új szavak, diáktréfák és divatlapok, politikai agitáció és almanachlíra, deákos ékesszólás és piaci tréfák szavai keverednek.
Stílus: váltogatja a fennkölt és a köznapi nyelvi réteget (főleg a korabeli hivatalnoki-értelmiségi, polgári, újságírói nyelvből merít). A latinos-körmondatos hivatali stílust is parodizálja.
Verselés: időmértékes, hexameter. Egészen pontosan daktilikus hexameter. Arany János egyetlen költeménye, amelyet ebben a versformában írt.
A költő valójában kifigurázza a versformát, tüntetően áthágja a szabályokat, mert rá akar mutatni a forma időszerűtlenségére. Ennek eszköze például, hogy az áthajlásokat addig feszíti, hogy már szavakat szel ketté a sor végén.
Évszázadokon át az epikának a patetikus, tudós, magas stílust használó változata volt a hűbéri társadalmak uralkodó rétegeinek reprezentatív műfaja. A kor nemzeti hőskölteményt kívánt meg a költőktől (amilyen pl. Vörösmarty: Zalán futása), amelyre a történelmi jogait féltő magyar nemesség büszkén hivatkozni tudott.
A nép nem értette Vörösmarty pompás hexametereit, így ez a versforma a nemességé lett, a kiválasztottaké, akik születésük és műveltségük jogán a társadalmi elitet alkották. Azok a költők, akik a népnek akartak írni, nem használhatták ezt a formát. Ez az oka annak, hogy Arany le akar számolni ezzel a hagyománnyal, és ezt úgy teszi meg, hogy kifigurázza, parodizálja, ellehetetleníti.
Cím: célzás Milton Az elveszett paradicsom című eposzára, az alkotmánnyal elveszett az infámisok Paradicsoma is.
Ugyanakkor parodizálja, nevetségessé teszi az epikus hagyományt, a romantikus eposzt is.
Beszédhelyzet: az elbeszélő távolságtartó és tárgyilagos, ugyanakkor személyes érdekeltségű (ez Byron hatása lehet). Csak itt-ott lehet észrevenni a személyes érintettséget egy-egy közbevetett megszólalásban (néhol kibukik a harag, a felháborodás). Ez annak a lírai epikának első, még kiforratlan jelentkezése, amely később annyira egyedivé tette Arany remekműveit.
Helyszín: kietlen, vigasztalan alföldi tájak.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
