A babitsi Jónás története: Jónás könyve, Első rész
Jónást egy nap az Úr elküldte Ninivébe, hogy az ő Igéjét hirdesse, mert „nagy ott a baj, megáradt a gonoszság”.
Jónás azonban nem akart próféta lenni, mert félt a várostól, a nyüzsgéstől, a bűntől, hiszen ő eddig tisztán élt, nem akar egy bűnös városba elmenni.
Ráadásul attól is fél, hogy ha a megátalkodott bűnös niniveieknek hirdeti az Igét, akkor azok ki fogják őt gúnyolni, megkövezik, megverik, elkergetik, talán meg is ölik. Senki sem fog hallgatni rá, és az nagyon megalázó lenne.
A sivatagba vágyott Jónás a magányba és a csendbe, ezért Jáfó kikötőjébe ment és hajóra szállt Tarsis felé. Azaz menekült az Úr elől, mert nem akarta elvégezni a kapott feladatot.
Az Úr azonban vihart kavart a tengeren, a hajó árboca kettétört, a hajósok pedig eszüket vesztve könyörögtek isteneikhez kegyelemért. A hajón ugyanis mindenki érezte, hogy ez a vihar égi büntetés.
Csak Jónás nem könyörög, hanem előbb mindent kiad magából, aztán elbujdosik a hajófenéken, ahol bódult félálomba zuhan. Az ázott, rengő padlón teste ide-oda gurul.
Itt boltik bele a hajó kormányosa, aki a deszkákat jött megvizsgálni. Rászól Jónásra, hogy ne aludjon, hanem menjen könyörögni az istenéhez, hátha akkor megmenekülnek. Gyanús is lesz neki Jónás, hogy talán ő hozta rájuk a veszedelmet.
Jónás bevallja, hogy az Egek Istene elől menekül, mert ő bűntelen és csak nyugalomra vágyik.
Van némi „mosom kezeimet” gesztus abban, ahogy Jónás azt mondja:
„Mi közöm nékem a világ bűnéhez?
Az én lelkem csak nyugodalmat éhez.
Az Isten gondja és nem az enyém:
senki bajáért nem felelek én.”
Azaz Jónás nem érez felelősséget másokért. A niniveiek bűnösségéről nem ő tehet, neki semmi köze hozzájuk. Legyen az Isten gondja a bűnösségük.
Ez jól rávilágít a főhős jellemére: közönyös a világ sorsa iránt, csak a saját dolgával törődik, a más sorsa hidegen hagyja. A kellemetlenségekből is ki akar maradni, nem akar a dolgok sűrűjében lenni.
Hogy ne kelljen prófétáskodnia, Isten elől is el akar bújni:
„Hagyjatok itt megbujni a fenéken!
Ha süllyedünk, jobb itt fulladni nékem.”
Az is groteszk mozzanat, hogy megkéri a kormányost, tegye őt ki egy erdő szélén, holott a tenger közepén hánykolódnak. Hátat akar fordítani az embereknek, a világnak:
„hol makkon tengjek és keserű meggyen
békében, s az Isten is elfeledjen!”
Nem akarja felvállalni az emberi világban való életet, a közösségi élettel járó megpróbáltatásokat, embertársai nem érdeklik. Neki így könnyebb, hogy félrevonul, kivonul a társadalomból.
A kormányost feldühíti Jónás beszéde, ki is dobatja embereivel a tengerbe, mert biztos benne, hogy Jónás hozta rájuk a bajt. Ő maga is bevallotta, hogy Isten elől menekül. Nem lehet tudni, miféle bűnt követett el, ami miatt üldözi az Isten.
„Ha Isten üldöz, az ördög se véd meg.”
A hajósok nem akarják, hogy Jónás miatt elsüllyedjen a hajójuk, ezért a tengerbe dobják.
„mert nehéz a kő, és nehéz az ólom,
de nehezebb kit titkos súlyu bűn nyom.”
Ahogy kidobják, a vihar rögtön elmúlik, a tenger lecsendesedik, mintha egy nagy hasú szörnyeteg lenne, „mely megkapta étkét.”
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
