A késő reneszánszra egyébként is jellemző nagy műgond mellett a Célia-versek másik sajátossága, hogy a költő a különböző érzékszervekre (szem, fül) igyekszik hatni. Illatok, hangok érzetét idézi fel, különös színek, fények világát adja vissza.
A Kiben az kesergő Celiárul ír verselése magyaros ütemhangsúlyos, mindhárom versszak Balassi-strófában íródott.
A cím témajelölő.
Megfigyelhető, hogy itt már nincs nótajelzés. Kései verseiben Balassi függetlenítette magát a verszenétől: korábban mindig valamilyen ismert magyar nótának a dallamára írta a verseket (ad notam = nótájára), így a versek nem voltak önállóak, együtt éltek a dallammal, énekelték őket. A Célia-ciklusban azonban eltűnik az ad notam, és autonóm szövegvers alakul ki az énekvers helyett.
A vers kompozíciója leegyszerűsödött, letisztult: egy érzés, gondolat vagy kép csak egy hasonlatsorral van ábrázolva.
Kétféle szerkezeti felosztása is lehetséges.
A) variáció: a vers 2 szerkezeti egységre oszlik, szimmetrikus
Az 1. egység (1. és 3. versszak) az asszony bánatának, fájdalmának ábrázolása. A hasonlatok (fiát elvesztő fülemüle, félben metszett liliom) Célia keserű fájdalmát érzékeltetik.
A 2. egység (2. versszak) hasonlata (rózsát tisztára mosó, pirosát kiterjesztő harmat) a bánatában, könnyei záporában még vonzóbbá váló asszony harmatos szépségét érzékelteti. Itt Célia szépségében gyönyörködik a költő.
B) variáció: a vers 3 szerkezeti egységre oszlik
Az 1. egység (1. versszak) a halállal való szembesülés megrendítő élményét jeleníti meg. A „szépen sírt” kép ma már különösen hat, mert a keserves sírás hogyan lehet szép? A „szépen sírt” inkább azt jelenti, hogy beleéléssel, hitelesen, igazul sírt. Vagyis Célia fájdalma igazi nagy fájdalom volt, nemcsak azért sírdogált, mert gyász esetén ez a szokás.
A 2. egység (2. versszak) az elcsendesülő, de élő, mély fájdalom leírása. A strófa arról tanúskodik, hogy Balassi meglátta a fájdalomban is a szépséget. A könnyáztatta, kivörösödött arc az ő szemében nem csúnya, hiszen a reggeli harmattól megtisztuló tavaszi rózsához hasonlítja. Az ő szemében a bánat könnyei még vonzóbbá teszik Céliát, arcát tisztára mossák, ahogy a harmat is tisztára mossa a rózsát és „kiterjeszti pirosát”. Balassi ebben is tud gyönyörködni.
A 3. egység (3. versszak) a veszteségbe beletörődő, a szenvedéstől megtört asszony képe. A liliomszál, ha félbevágják, ugyanúgy lekonyul, ahogy Célia lehajtja a fejét bánatában. Bánatot és tehetetlenséget érez Célia, hiszen nem hozhatja vissza az öccsét.
Balassi igyekszik az érzékszerveinkre is hatni: nemcsak egyszerű színeket, hanem a színváltozás folyamatait is megjeleníti: „Mint tavasz harmatja reggel ha áztatja szépen jól nem nyílt rózsát, / Mert gyenge harmattul tisztul s ugyan újul, kiterjeszti pirosát.” Vagyis a tavaszi harmat frissítő vízcseppjei tisztára mossák a rózsát, s ezzel megújítják, kiterjesztik pirosságát. Ugyanezt teszi a könny Célia arcával, amely kipirul a sírástól.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
