Így érünk el az utolsó, 15. versszakhoz, amely a mű zárlata, és ahol Balassi mintegy kilép a versből és elmondja annak keletkezési körülményeit, valamint önmagát ábrázolja, vagyis azt mondja el, milyen lelkiállapotban imádkozta el a fentieket:
Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván, tusakodván ördöggel.
Vagyis megtudjuk, hogy a bűnbánattól gyötörve és elkeseredve várja Isten kegyelmét, s közben az ördöggel tusakodik. Az ördöggel való harc egyébként nem egyszerű költői kép, a kor embere nagyon is valóságos küzdelemnek tekintette.
Balassi nevelője, Bornemissza Péter protestáns lelkész-prédikátor arra tanította annak idején a fiatal Balassit, hogy az embernek meg kell harcolnia az ördöggel, ha az erény útján akar járni. (Bornemissza Péter életművének központi kérdése az volt, hogy az Isten törvényét ismerő ember miért téved folyton a bűn útjára).
Balassi művei azt bizonyítják, hogy magáénak érezte nevelője gondolatát, csak épp míg Bornemissza rendszerint győztesen került ki az ördöggel vívott küzdelemből, addig Balassi rendre alulmaradt.
Az utolsó versszak tehát elmondja a mű keletkezési körülményeit és összefoglalja a műben előforduló lelkiállapotokat (lelki válság, őszinte bűnbánat, lelki nyugalom). A vers végére elmúlik a költő zaklatottsága, sikerül megbékélnie, lecsillapodnia. Így megtisztult lélekkel állhat az oltár elé esküvője napján.
Befejezés
Ám sajnos a megtisztult lélekkel elkezdett házasság végül szintén bűnök forrása lett. Balassi 1584 karácsonyán esküdött meg Dobó Krisztinával a sárospataki templomban, és utána erővel elfoglalták a sárospataki várat, amely Balassi tudomása szerint Dobó István tulajdona volt, és amiről úgy gondolta, hogy hozományként járna neki, csak apósa nem akarja odaadni.
Azonban kiderült, hogy a vár nem Dobóé, hanem a királyé, Dobóék csupán zálogbirtokként használták, így Balassi a vérfertőzés vádja mellett a felségárulás vádját is magára vonta. Ellenségeik rengeteg pert zúdítottak a házaspár nyakába, s végül tönkretették a házasságot. A pár elvált, Balassi helyzete megingott, még gyermekének törvényes voltát is kétségbe vonták.
Balassi azt remélte, ha áttér a katolikus hitre, akkor az egyház nem érvényteleníti a házasságát, de hiába katolizált, csalódnia kellett. A felekezetváltással csak bizalmatlanságot szított önmaga iránt: kizárta magát a protestánsok közösségéből, anélkül, hogy a katolikusok befogadták volna.
Bár a felekezetváltás taktikai megfontolásból történt, nem jelenti azt, hogy Balassi nem vette komolyan a vallást, vagy hogy bűnbánata ne lett volna komoly vagy őszinte. A középkori ember másképpen hitt, mint a mai ember: az isteni törvény ugyanolyan valóságos volt a számára, mint a földi törvények, és ha lehetősége nyílt rá, akkor ugyanúgy megpróbálta kijátszani Isten törvényeit is, ahogy a földi törvényeket.
Ha jól mentek a dolgai, Balassi hajlamos volt elfeledkezni azokról a követelményekről, amelyeket vallásos neveltetése során tanítómestere, Bornemissza Péter belésulykolt, de élete válságos pillanataiban mindig megtalálta Istent, és istenes verseiben az őszinte bűnbánat hangján szólalt meg. Pont ez az oka annak, hogy istenkereső verseinek van a legszemélyesebb hangvételük.
Balassi istenes verseinek Ady Endréig nem akad párjuk a magyar irodalomban. Egyesek szerint még a vitézi énekeknél és szerelmes verseknél is jelentősebbek és Balassi költészetének csúcspontját jelentik. Bár ez a vélemény aligha igazolható, az tény, hogy istenes verseinek ismerete nélkül nemigen tudnánk megérteni Balassi gondolkodásmódját és lelkületét.
